Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2012. október 8., 07:06

Tovább gyorsulhatott, de valószínűleg tetőzött is az infláció szeptemberben Magyarországon – vélekedtek a csütörtöki adatismertetetés előtt összeállított első prognózisaikban a felzárkózó piacokkal foglalkozó londoni elemzők.

2012. október 8., 05:33

Az alapvető jogok biztosa szerint a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló törvény egyes rendelkezései ellentétesek a jogállamiság elvével, a személyes adatok védelméhez fűződő joggal, valamint a szociális biztonsághoz való joggal. Szabó Máté ezért kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a törvény alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatát.

2012. október 6., 17:45

A GDP 2,7 százalékára emelte a költségvetési hiánycélt a kormány – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken reggel. Ennek tartásához 397 milliárdos megszorítócsomagra van szükség, a kormány ezért hét intézkedéssorozatot, összesen tíz lépést hoz. Spórolnak a tanárokon, a közszolgákon, jön a segélyplafon, minden pénztárgépet bekötnek a NAV-hoz.

2012. október 6., 16:02

Múlt csütörtökön avatta fel Rogán Antal az V. kerületi Hild téren azt a húszas éveket idéző Rikkancs szobrot, amire meglepő módon a ’94-ben alapított Blikk logója került. Az alkotó, a 100 éves Szőke Lajos szobrászművész a két világháború között legnagyobb példányszámban eladott Az Est című újságot akarta ráírni a rikkancsfiú kezében lévő újsághalomra. A szobrot jóváhagyó Budapest Galéria is jobban szerette volna, ha korhű újság kerül a rikkancs kezébe, de tudomásul vették a beruházó kívánságát.

2012. október 6., 15:18

Októberre ígérte az új Teleki téri piac nyitását az önkormányzat – ám máig nem volt egy kapavágás sem. A mellé tervezett diszkontáruház viszont már csillog-villog.

2012. október 6., 14:13

Elemző: klasszikus megszorítócsomaggal állt elő a kormány. Az ellenzék szerint nem klasszikus, hanem „brutális” megszorításról van szó. Az már biztosan látszik: keserves lesz a jövő év, főleg a szegényeknek.

2012. október 6., 12:42

Az LMP szerint a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett „megszorító csomag” a kormány eddig folytatott gazdaságpolitikájának megsemmisítését jelenti.
Jávor Benedek Pécsen, az LMP kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatón azt mondta: a Matolcsy György által ismertetett 397 milliárd forintos egyenlegjavító program egyúttal annak az elismerése is, hogy „köszönő viszonyban sem volt a valósággal mindaz, amit eddig gazdaságpolitika címén csináltak”.

2012. október 6., 09:38

Elvesztette hatóerejét a kukoricabogár ellen a génmódosított kukorica által termelt vegyület. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala (EPA) azt tervezi, kivizsgáltatja a kukoricabogár újonnan szerzett ellenállóképességét.

2012. október 6., 07:10

Repül a MÁV-Start menedzsmentje: csak négy új vezető marad a helyén – Belevágott a vasút szervezeti átalakításába az állami vállalat vezetése. A kirúgási cunami a személyszállító vonatokat közlekedtető MÁV-Start Zrt.-re csapott le.

2012. október 5., 19:30

Tíz év alatt 15 százalékkal csökkent a gyerekek száma, miközben az időseké 12 százalékkal nőtt – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett, a tavalyi népszámlálás előzetes eredményeit bemutató második kiadványban, amelyet pénteken juttattak el az MTI-nek.

2012. október 5., 19:29

A kormányváltás óta szűkül a honi médiapiac, a fogyasztás mérséklődik, a különadóztatott multik is kevesebbet költenek reklámra. Ugyanakkor az állam – recesszió idején is – többet hirdet, mint eddig. És szinte valamennyi állami hirdetés jobbos médiumoknál landol.

2012. október 5., 12:13

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken a kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a kormány jövőre 397 milliárd forintos egyenlegjavító programról döntött, melynek része, hogy a pedagógusok bérének emelését jövő szeptemberről 2014 januárjára halasztja.

2012. október 5., 10:04

Chikán Attila és Mellár Tamás közgazdászok szerint a kormánynak olyan koherens gazdaságpolitikát kellene folytatnia, amely az elmúlt két évre nem volt jellemző. A két egyetemi professzor, aki az első Orbán-kabinet alatt magas kormányzati funkciót töltött be, a Menedzserek Országos Szövetségének (MOSZ) csütörtöki budapesti rendezvényén értékelte a magyar gazdaságpolitikát.