Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2012. október 10., 05:26

A munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó járulékcsökkentés olyan mértékű, amely már érdemben segítheti a munkahelyek megőrzését és a foglalkoztatás kifehérítését – jelentette ki Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke kedden, a parlament által a múlt héten megszavazott intézkedéscsomagról.

2012. október 9., 09:20

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés novemberben fogadhatja el a 2013-as költségvetést. Rogán Antal erről beszélt, hangsúlyozva, a nagyobbik kormánypárt egyetért a kabinet pénteken bejelentett egyenlegjavító programjával, az abban foglaltakat pedig nem tekintik megszorításoknak. Szerinte egy IMF-megállapodás tovább javíthat az ország helyzetén, ezért érdemes folytatni a tárgyalásokat.

2012. október 8., 21:23

Egy év alatt 1,5 százalékponttal 13,8 százalékra emelkedett 2011-re a szegénységi arány Magyarországon. Más szóval, a szegénységi küszöb alatt élők száma 152 ezer fővel 1 millió 363 ezer főre bővült. Súlyos anyagi depriváltságban azonban jóval többen, több mint kétmillióan élnek, ami népességarányosan a negyedik legrosszabb az uniós tagállamok között.

2012. október 8., 19:33

Intézkedési tervet készített a 3-as metró meghibásodásaival összefüggésben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV az elektromos berendezések felülvizsgálatával megbízott TÜV Rheinland Csoport ajánlásai nyomán – tudatta a két társaság hétfőn az MTI-vel arra reagálva, hogy az Index birtokába került vizsgálati eredmény szerint több olyan alkatrész is van a még forgalomban lévő szovjet metrókocsikon, amelyek több halálos áldozattal járó balesetet is okozhatnak.

2012. október 8., 17:15

Nem állhat fel a MÁV ügyeit vizsgáló bizottság, miután hétfőn kormánypárti képviselők jogellenesen elutasították az erről szóló LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét az alkotmányügyi bizottságban. Így továbbra sem fog kiderülni, hogy a járatritkítások hoztak-e megtakarítást, valamint, hogy milyen cégek kapták meg és hogyan használták fel a beruházásokba fektetett közpénzeket – közölte Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője.

2012. október 8., 14:43

Egy, az Index birtokába került vizsgálati jelentés szerint az orosz metrókocsik 34-féle rosszul teljesítő alkatrésze közül 11 okozhat több áldozatot követelő, halálos kimenetelű katasztrófát, 15 kritikus állapotú pedig legfeljebb egy halálos áldozatot követelő halálos kimenetelű balesetet. A leggyakoribb hibákat laborkörülmények között imitálták és videóra vették a német TÜV Rheinland szakemberei.

2012. október 8., 12:43

A délelőtt folyamán az újonnan kinevezett főigazgatóval, Németh Attilával, személyesen is megismerkedhetnek. Cím: Budapest, XIII. kerület, Lehel Utca 59.

2012. október 8., 12:34

A legfőbb célját elérte a Fidesz-kormány a legújabb megszorító csomagjával: időt nyert ismét, folytathatja a pávatáncot és reménykedhet abban, hogy a várva várt növekedés jövőre esetleg beindul. Ha nem, amire jó esély van, legfeljebb újra átírják a büdzsét, még egy csomagot gyártanak, miközben a magyar gazdaság és a kormányzás alapvető bajai változatlanok maradnak.

2012. október 8., 12:12

A miniszterelnök szerint Magyarországnak esélye van arra, hogy a következő két évben továbbra is egyszerre folytassa az államadósság-csökkentés és a versenyképesség-növelés politikáját úgy, hogy közben megőrizze a politikai stabilitást is.

2012. október 8., 09:04

Stronach szereplése a németországi beszélgetős műsorban azt sugallja, hogy Ausztria a jobboldali lármás tökfejek ideális biotópja – írja kommentárjában Hans Rauscher.

2012. október 8., 09:03

A „hamis tudat” fogalmát Marx és Engels honosította meg a Német ideológiában (1846). A hamis tudat olyasvalami, amikor az ideológia(i felépítmény) nincs összhangban a gazdasági alappal. A fogalmat manapság nemigen használják; már a szerzők miatt sincs divatja a használatának. Sajátos módon a marxi gondolatot Radek Sikorski lengyel külügyminiszter „exhumálta” a minap, éspedig egy angliai előadásában, roppant erős eurofil, egyszersmind anti-euroszkeptikus éllel. Mondandójának lényege az volt, hogy a brit konzervatívok euroszkepticizmusa ellentétes a szigetországra (amúgy) jellemző „gyakorlatias józan ésszel”, hiszen Nagy-Britannia minden gazdasági érdeke az unió mellett szól. ACZÉL ENDRE írása.