A nyugdíjasok jelentős összegeket takaríthatnak meg, ha figyelnek a banki költségekre.
Az átutalás pénzbe kerül, azonban ezzel a trükkel kikerülheti a tranzakciós illetéket.
Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak. A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.
Egyre több magyar dönt az euróalapú megtakarítás mellett, de nem minden devizaszámla olcsó, és nem mindegy, mikor váltunk pénzt.
A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint rövid időn belül akár 50 forinttal is emelkedhet az üzemanyagok ára Magyarországon.
2012. október 16., 07:41
Orbán vasárnap megálmodta, a rendkívüli kormányülés hétfő reggel elfogadta, Lázár a sajtónak indokolta, a frakció meghallgatta, az Országgyűlés másnap megszavazta. És most itt áll előttünk az újra módosított szerencsejáték-törvény, amely lesöpri a színről a kocsmákban, bisztrókban, night-clubokban felállított nyerőautomatákat. Közel egyéves történet végére került pont. Azóta formálódik a törvény, amely előbb csak drasztikus adóemelési tervekkel számolt, később a szerveralapú játékellenőrzés bevezetéséről szólt, majd váratlanul irányt váltott. Állítólag a puritán, valláserkölcsi megfontolások, a gépbe dobált segélyforintok látványa, a szenvedélybetegek iránt érzett aggodalom vezetett a kocsmai nyerőgépek puccsszerű betiltásához. Mondják, a villámszavazásnak igazából a frakcióegységet kellett erősítenie. Nehogy megvegye képviselőiket lábon a titokzatos nyerőgépmaffia. Szerencsejátékok, szenvedélybetegek persze eztán is lesznek. A kérdés csak az, hogy kinek fizetnek. BUJÁK ATTILA írása.
2012. október 15., 21:57
„Magyarország majd akkor csatlakozik az euró övezethez, amikor ez valóságos perspektívát jelent majd, és amikor mi erre készen állunk” – mondta Orbán. Korábban még egyértelműbben nyilatkozott a „Handelsblatt”-ban, és azt követelte, hogy ne legyen többé kötelező a csatlakozás a pénzügyi unióhoz.
2012. október 15., 18:18
A Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. igazgatóságára bízta, hogy milyen döntést hoz a busztenderrel kapcsolatban.
2012. október 15., 17:24
A Nemzeti Földalapkezelő (NFA) elnöke visszavonta az Alcsútdobozon meghirdetett birtokra hosszú távra szóló újabb földbérletpályázatot – értesült a Népszabadság.
2012. október 15., 13:14
A korábbi nyilatkozataikkal ellentétben álló húzások jellemzik Orbánék ténykedését a stratégiai fontosságú energetikai szektorban. Az még hagyján, hogy az állami befolyást erőltetik minden területen, kerül, amibe kerül, de feladni látszanak az orosz forrásoktól való függetlenedési szándékot is. Olyan lépéseket tesznek, amelyekért annak idején többszörösen is lehazaárulózták volna Gyurcsányékat.
2012. október 15., 11:50
KSH: az építőipari termelés augusztusban 5,3 százalékkal csökkent
2012. október 15., 09:01
Mai előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. október 15., 07:02
A magyar munkaerőpiacról csaknem 150 ezer jól képzett, diplomás szakember hiányzik majd 2020-ban; míg a gyártás területén túlkínálat lesz jelentkezőkből, az üzleti szolgáltatásoknál és az építőiparban munkaerőhiányra lehet számítani. A magyar piac egyensúlytalanságát jelzi, hogy míg az uniós országokban átlagosan 77 százalék dolgozik a végzettségének megfelelő területen, addig Magyarországon csak 71 százalék ez az arány.
2012. október 15., 05:33
A Hilton elé vonulnak a hitelkárosultak – A várbeli szállodában bankárok és kormánytisztviselők tanácskoznak, a Hilton előtt pedig banki károsultak rendeznek „tetemrehívást” október 16-án.
2012. október 14., 19:01
Az EBRD a következő két évben csaknem négymilliárd dollárt (3 milliárd eurót) kölcsönöz a feltörekvő európai államoknak, amelyeket a legkeményebben érintett az euroövezet válsága – a Reuters.
2012. október 14., 13:19
Az Orbánék által bevezetett és az állampolgárok átutalásait sújtó sárgacsekk-adó helyett a spekulatív tranzakciók megadóztatását javasolja az LMP. Az ötlet nem új, az Európai Bizottság már egy éve javaslatot tett a spekulatív tőkemozgások uniós szintű adóztatására; eddig tizenegy tagállam jelezte, hogy be kívánja vezetni a Financial Transaction Tax nevű adóformát.
2012. október 14., 12:53
A szolidáris, zöld és rendszerkritikus politika, így az LMP is csak egy normális, a politikát 20 éve uraló és Orbán alatt kiteljesedő debil hisztériáktól és Matolcsy-féle rémálmoktól mentes, Orbán rendszer utáni demokráciában lehet életképes: ezért én ott leszek a Milla tüntetésen.
2012. október 14., 11:26
December 31-e után márkát válthat a rendőrség – értesült a vezess.hu a járőrautó-tender ajánlatait pontosan ismerő forrásból.
2012. október 14., 11:18
Az Európai Unión kívüli országból interneten megrendelt áruk 22 euró értékig vámmentesek, e fölött azonban adófizetési kötelezettség keletkezik – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője.
2012. október 14., 09:46
A budapesti osztrák nagykövetség visszautasította Orbán szombati állítását, miszerint a zsebszerződésekkel magyarországi birtokhoz jutott osztrákok a szóban forgó földterületeket tulajdonképpen „kilopták”. A Die Presse és a Der Standard is beszámolt a magyar kormányfő osztrákokat sértő állításáról, és a készülő földtörvényről.