Orbánék ezt nemrég még hazaárulásnak nevezték

Egyetlen kormány sem tud változtatni azon a tényen, hogy energiaforrásokban sajnos szegény ország vagyunk, ezért a hazai szükségletet alapvetően importból tudjuk fedezni. Ez nem csupán pénzügyi, hanem stratégiai kérdés, hiszen meghatározó módon függünk a külső partnerektől, már csak ezért is butaság gazdasági függetlenségünkről beszélni. Az viszont mindenképpen érdekünk, hogy diverzifikálni próbáljuk a forrásokat, mert az egyoldalú függés kockázatot jelent, ami igaz az energiatermelés módjára csakúgy, mint a beszerzési irányokra. A magyar energiafogyasztás jelenleg túlzottan a szénhidrogénekre, azon belül is a földgázra épül, az áramtermelésben emellett meghatározó az atomenergia szerepe. A helyzetet színezi, hogy mindkét fajta fűtőanyagnál az orosz szállítás az alap: ez az állapot ugyan még a szocializmus idején alakult ki, de lényegében azóta sem változott.

A földrajzi helyzetünk és a hagyományos üzleti kapcsolatok miatt racionális alapja van annak, hogy főként az orosz energiahordozókra tudunk támaszkodni, és Moszkva mindeddig korrekt partnernek bizonyult. Ez vélhetően a jövőben is így lesz, aminek fő oka, hogy maga is rendkívül érdekelt az EU-ba irányuló exportban. Az unió így számunkra ebben is egyfajta védőernyőt jelent, az más kérdés, hogy ezen belül hogyan tudjuk saját érdekeinket érvényesíteni. Jelenleg elég kevéssé, mivel drágábban kapjuk a gázt és az olajat, mint a többi uniós importőr ország átlagára. Az oroszok természetesen kihasználják azt, hogy csaknem monopolhelyzetben vannak nálunk, ezért alkupozícióink gyengék, főleg, ha a tárgyalásokat politikai balfogásokkal is terheljük.

A függés csökkentésének három módja van: egyrészt új beszerzési forrásokat kell találni, másrészt alternatív energiák felhasználásával, valamint – harmadrészt – takarékossági lépsekkel csökkenteni kell az igényünket. Az EU egésze ebbe az irányba halad, mutatja ezt egyebek mellett a megújuló források arányának növelését célzó stratégia, a Nabucco-projekt stb. Ezekhez mi is csatlakoztunk, de túl sok eredményt egyelőre nem értünk el. A Fidesz még ellenzékből az energia-függetlenséget hirdette, erőteljes oroszellenes éllel: emlékezzünk, Gyurcsányt egyenesen hazaárulással vádolta az Ukrajnát elkerülő gázvezeték, a Déli Áramlat támogatása miatt. Akkor még egyoldalúan a Nabuccót favorizálta és a megújuló energia-beruházásokat is kevesellte.

Mint sok minden másban, ebben is az elmúlt két évben látványos hátraarcot csinált. Az energiafüggőség csökkentésének jelszavával az állami befolyást növeli a hazai energiacégekben, amivel óriási összegeket feláldozva saját hatalmi bázisát kiterjeszti ugyan, de az ország úgymond függetlenedése felé egy lépést sem tesz. A nemzeti olajcég, a MOL kárára a gazdasági hátországának befolyása alatt álló MVM-et tolja az előtérbe a regionális vezetékrendszerek fejlesztésénél, az E.ON gáznagykereskedelmi cégének megvásárlásáról folyó tárgyalásoknál szintén. Ugyanebbe az irányba mutat legutóbbi lépése, amellyel lényegében államosítani fogja a hazai gáztárolókat, ami a MOL-t és az E.ON-t egyaránt érinti. Orbánék erőszakos, az energetikában az állami pozíciókat erősítő fellépése százmilliárdokba kerül, aminek megtérülését nem látni.

Még érdekesebb a fordulat az orosz viszonylatban. Orbán többször tárgyalt a Gazprom vezérével, és aligha független ettől, hogy a korábban bírált Déli Áramlat nemrég kiemelt állami beruházás lett, miközben a Nabucco projektből a kormány ki akar szállni. Úgy tűnik, a Fidesz elfelejtette, mit kért számon a korábbi kormánytól, és mit ígért, amikor az orosz forrásoktól független irányok fejlesztését szorgalmazta. Ezt lehet ugyan úgy értékelni, hogy igazodik a reális viszonyokhoz, az irányváltás azonban túlzottnak tűnik. Vélhetően ezzel Orbán kompenzálni igyekszik a Moszkvával szembeni diplomáciai baklövések sorát, hogy csak az azeri baltás kiengedését és az oroszokkal szemben háborút folytató grúz elnök választási kampányának támogatását említsük.

A túlkompenzálásra jó példa a Paksi Atomerőmű bővítésének ügye. Kissé furcsa, hogy az illetékes államtitkár pont a Roszatom egyik rendezvényén jelenti be, hogy rövidesen indul a tender, amely egyes információk szerint a paraméterek egy részét kifejezetten az oroszokra méretezi. Nem ördögtől való, sőt logikus is lehet, hogy jó ajánlat esetén az oroszok bővítsenek, de egy kb. 4000 milliárd forintos beruházásnál az elfogultságnak még a látszatát is kerülni kellene. Arról nem is beszélve, hogy az egész bővítési szándék vitatható és szembe megy az európai tendenciákkal, és az sem világos, honnan lesz rá ennyi pénz.

Az ellenzők szerint ugyanis nagyrészt csak hitelből lehetséges a finanszírozás, és annak a törlesztési és kamatterhe 15 éves futamidőt számolva évi 400 milliárd forint körül lehet, ami jóval több, mint Paks jelenlegi teljes éves árbevétele. Hogy lesz így olcsóbb a megtermelt áram? A bírálók szerint az uniós stratégiának megfelelően inkább a megújuló energiák kiaknázásába kellene beruházni, ekkora összeggel hatalmas áttörést érhetnénk el. Ehelyett az elmúlt két évben szinte teljesen leálltak a fejlesztések, és ilyen tempóban a 2020-ig vállalt 14 százalékos arány jó, ha felét el tudjuk érni. Ez a fejlesztési irány pedig az energiafüggés csökkentését is jobban szolgálná, hiszen jelentősen visszaesne az importigény, és alapvetően javulna a termelés szerkezete is.