Szerdán közölte az Eurostat legfrissebb becslését a háztartások tényleges fogyasztásáról az Európai Unió tagállamaiban. A mutató azt méri, hogy az egyes országok lakosai mennyi árut és szolgáltatást tudnak megvásárolni, az eltérő árszintek kiegyenlítése érdekében pedig vásárlóerő-paritáson számolnak.  A magyar adat 2024-ben sem mutatott érdemi előrelépést, az EU-átlagtól továbbra is jelentősen elmaradunk.

2012. november 7., 15:40

Idén októberben 3103 cég megszűnését tették közzé a cégbírságok; ilyen sok cég utoljára 2010 nyarán szűnt meg egy hónap alatt – tájékoztatta az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-t szerdán.

2012. november 7., 14:35

Gazdag kínálattal, számos különlegességgel várja november 13-14-15-én a BÁV 61. Művészeti Aukciója a vásárlókat. Az árverés három napján csaknem 800 gyönyörű ékszer, kitűnő festmény és egyéb műtárgy kerül kalapács alá. Közöttük most felbukkant, igazi ritkaságok, mint például Than Mór első jelentős történelmi tablója. Az aukciós tárgyak kiállítása november 3-ától 11-éig tekinthető meg a BÁV Aukciósházban.

2012. november 7., 13:47

A Széll Kálmán Tervben 2011-ben vállalta a kormány, hogy jogszabályt alkot a rezsiköltségek befagyasztására, a lakosság terheinek csökkentésére. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy mennyiben sikerült ezt a vállalását a kabinetnek tartania.

2012. november 7., 13:27

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint jövőre 3 százalék alatt marad a GDP-arányos államháztartási hiány Magyarországon, de évről évre nő a deficit.

2012. november 7., 12:13

A soros uniós országjelentés igazi tétje nem a túlzott deficit eljárás, mert az leghamarabb a jövő nyáron szűnhet meg és addig még számos fórum tárgyalhat a kérdésről, nem is 10-20 milliárd forint, ahogy a kormányfő próbálta bagatellizálni a dolgot, hanem a Fidesz-féle gazdasági unortodoxia jövője. Az újabb pofon félreérthetetlen jelzés lenne arra, hogy komoly következményei lehetnek Orbánék különutas ámokfutásának.

2012. november 7., 10:40

435 ezer forintba került, hogy ismét egyedi rendszám legyen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének autóján. Ennyit utalt át a „NAIH–01" táblákért eljárási díj címén a hivatal az ügyben illetékes másik hivatalnak – tudta meg a Blikk.

2012. november 7., 07:01

Csökkentette bruttó 8, illetve 2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

2012. november 6., 15:56

Miután, a globális pénzügyi-politikai válsággal dacolva, Európában a legjobbak között fut a svéd gazdaság szekere, az azt irányító Borg-Reinfeldt páros elérkezettnek látta az időt, hogy adókedvezmények útján még vonzóbbá tegye a külföldi befektetők számára. Különös kezdeményezés – reagált a nagy konzervatív napilapban közölt vitacikkében a Svéd Szakszervezeti Szövetség két szakjogásza, CM Jonsson és K Arvidsson-Thonäng.

2012. november 6., 13:40

Az államadósságról vitáztak ma a képviselők a Parlamentben. A kormányoldal gátlástalanul mutogatott vissza az MSZP-s elődjére, a szocialisták félig-meddig ismerték el a felelősségüket. Az LMP okosan semmitmondó beszéddel készült, a Jobbik újratárgyalna. Összefoglaló.

2012. november 6., 12:12

A diszkrimináció uniós tilalmába ütközik a magyar bírák kötelező nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállítása a luxembourgi Európai Bíróság keddi ítélete szerint. A magyar kormány tudomásul veszi az Európai Unió Bíróságának ítéletét, egyebekben nem kívánja kommentálni a döntést.

2012. november 5., 09:45

A plázastop ideje alatt szinte kizárólag olyan kereskedelmi létesítményberuházások megvalósítását engedélyezte a kormány, amelyek alapterülete a nagyobbak közé tartozik, és amelyek gyakran külföldi hátterű cégekhez köthetők – írta a Népszabadság.