Az újabb brüsszeli pofon megroggyanthat minket

Szokatlan az a kiemelt figyelem, sőt szorongás, amellyel a Fidesz-kormány az Európai Bizottság legfrissebb országjelentését várta. A különböző ügyekben az elmúlt két évben kapott brüsszeli elmarasztalások nem nagyon izgatták, legfeljebb pökhendi megjegyzésekre és durva válaszokra ösztönözték Orbánékat. Kiváló példa erre az Európai Bíróság mostani, a magyar bírák nyugdíjazása kapcsán hozott elítélő határozatának fogadtatása: a kormányfő nemes egyszerűséggel úgy kommentálta azt, hogy a döglött kutyát verik fejbe, mert ilyen törvény nem is létezik. Ha így van, akkor vajon minek alapján küldtek el eddig több száz bírót, akiket csak külön jogi eljárás nyomán hajlandóak egyáltalán kárpótolni?

Hasonló hangnemben megy a kokik és sallerek osztogatása minden más ellenünk folyó eljárás vagy bírálat kapcsán, meglepő hát, hogy Orbánék ennyire fontosnak tartanak egy egyébként félévenként szokásos jelentést. Ennek az oka az, hogy a kudarcot kudarcra halmozó gazdasági ténykedésük nyomán egyre tarthatatlanabbá válnak az unortodox módszereik, ha pedig azokkal szakítani kényszerülnek, az egész politikai kommunikációjukat borítja és hatalmi érdekeiket veszélyezteti. Brüsszel keménykedése tehát megítélésük szerint nagy kockázatot jelent számukra és drasztikusan behatárolja mozgásterüket.

Ez a magyarázata annak, hogy Orbán mindent megtesz azért, hogy tartsák a hiánycélt és kikerülhessenek a túlzott deficit eljárás alól, de úgy, hogy gazdaságpolitikájuk lényegén ne kelljen változtatni. Az uniós bírálatok azonban éppen erre irányulnak, nem mindegy ugyanis, a hiánycélt milyen eszközökkel érik el. Tanulságos ebből a szempontból végignézni az utóbbi 3 országjelentést, amelyek lényegében ugyanazt írják és ajánlják a magyar kormánynak. Elsősorban a költségvetés tartós stabilitásának biztosítását strukturális reformokkal, nem pedig egyszeri intézkedésekkel, továbbá a fenntartható növekedés ösztönzését, nem pedig bővülést korlátozó, a versenyszférát és a lakosságot egyaránt sújtó unortodox megszorításokat. Sürgetik továbbá az állami bürokrácia csökkentését, az adórendszer igazságosabbá tételét, a közszféra hatékonyabb működését stb., tehát csupa olyan dolgot, ami alapvető érdeke az országnak.

A baj az, hogy mindebből szinte semmi sem teljesült, ahogy a konvergencia-programokban vállalt lépések nagy része sem. Sőt, pontosan az ellenkezője történik annak, amit az uniós szakértők ajánlanak: egyszeri hatásokkal járó, megszorító intézkedések, különadók követik egymást, mélybe lökve a fogyasztást és a beruházásokat, tartós recessziót idézve elő és minimálisra csökkentve a középtávú növekedési potenciált. Hiába tartjuk tehát a GDP 3 százaléka alatt a hiányt, ha az a gazdaság gyenge teljesítménye miatt folyamatosan újratermelődik. Nem véletlen, hogy az EU a valós, az egyszeri hatásoktól megtisztított, strukturális hiányt veszi figyelembe a kalkulációknál, ennek alapján viszont tavaly is 6 százalék körüli volt nálunk a GDP-arányos deficit.

Önmagában ez is elég ahhoz, hogy az EB szigorúan kezelje hazánkat. A bizalmatlanságot csak növeli, hogy az elmúlt kér éveben a Fidesz-kormánynak egyetlen beígért makrogazdasági mutatót sem sikerült teljesítenie. A tervekben és a konvergencia-programokban rögzített fejlődési pályától fényévekre vagyunk, Orbánék hurráoptimizmusa folyamatosan messze áll a realitásoktól. Becsléseik már teljesen hiteltelenek, érthető, hogy ez az egyik legfontosabb vitapont köztük és Brüsszel, valamint minden független szakértő között. Matolcsyék mindig mernek nagyot álmodni, sőt azt írásba is adják, a pechük az, hogy a híveiktől eltérően az unió illetékesei emlékeznek a korábbi ígéretekre, például arra, hogy a kormányfő jobbkeze két évvel ezelőtt még akár 5 százalékos növekedést is reálisnak látott 2013-ra.

Újdonság a mostani országjelentésben, hogy éppen a fenntartható makrogazdasági pálya miatt két évre előre, azaz 2014-ig kalkulál. Emiatt különösen fontos számunkra, mert hatással lehet a 2014-20 közötti uniós támogatási kereteink nagyságára is. Ha rossz a növekedési prognózisunk, még kevesebb pénzre számíthatunk a kohéziós alapokból, pedig azok a jelek szerint amúgy is jelentősen csökkennek. A nettó befizető országoknak – nem utolsó sorban a válság hatására – elegük van abból, hogy öntsék a pénzt a fejletlenebb térségekbe, anélkül, hogy annak felhasználása igazán hatékony lenne. Ez számunkra azzal fenyeget, hogy a nekünk szánt összeg a jó esetben is mintegy 20 százalékkal, de gyenge teljesítményünk miatt akár 30 százalékkal is csökkenhet.

Ez jelenlegi árfolyamon számolva 1600-2400 milliárd forintnyi kiesést jelent, ami tekintettel arra, hogy az utóbbi években a központi beruházások 97 százaléka uniós támogatással valósult meg, szörnyű hatással lehet a hosszútávú fejlesztési lehetőségeinkre, és ezen keresztül növekedési kilátásainkra. Az unortodoxia következményei tehát hosszú évekre visszavethetnek minket, nem csupán a közvetlen, de a közvetett károk miatt is. Alapvető érdekünk tehát a gazdasági fordulat, bárki kényszerítse azt ki.