Többször érkezett már javaslat arra vonatkozóan, hogy emelkedjen az ingyenes készpénzfelvétel határa, most a kormányzat is reagált.
Változhat jövőre az özvegyi nyugdíj szabályozása, a szakértők szerint ez az egy dolog viszont változatlan marad.
A nyugdíj összege így növelhető, ami a későbbiekre nézve is irányadó lehet.
Majdnem 10 százalékot emelkedett egy év alatt a nyaralók országos átlagára, ám a Balaton népszerűsége még így is megkérdőjelezhetetlen.
Az abszolút listát egy fideszes képviselő vezeti, aki közel 4,5 millió forintot tankolt el a tavalyi évben.
2009. június 23., 12:14
2009. első négy hónapjában 3,1 százalékos infláció mellett a reálkeresetek 2,2 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest. De míg a fizetések a versenyszférában 0,4 százalékkal nőttek, a költségvetési intézményekben – leginkább a 13. havi juttatás kifizetésének változása miatt - 8,6 százalékkal csökkentek. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január–áprilisban 2 millió 667 ezer volt.
2009. június 23., 11:56
A közbeszerzéssel indított építési beruházásoknál október 1-jétől kell kötelezően alkalmazni a fedezetkezelőt, aki a műszaki ellenőr igazolása alapján fizeti ki a projekten dolgozó vállalkozókat - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
2009. június 23., 05:22
Fagyasztott kínai tésztát gyártó üzemet létesít a Heves megyei Verpeléten a francia tulajdonú ASIAFOOD Kft. - tájékoztatta az MTI-t a település jegyzője, Zrónik István.
2009. június 22., 20:10
Egyszerre tüntettek az Európai Unió agrárpolitikája ellen Luexembourgban és Budapesten. A felvásárlási árak olyan alacsonyak, mint a nyolcvanas években voltak – mondták a nyugat európai farmerek. A budapesti tüntetésen egy tehén is elkísérte a tejtermelőket. A hátára rögzített feliraton munkát keresett neki a gazdája
2009. június 22., 16:57
Eddig 100 millió 800 ezer forint gyűlt össze abból, hogy az állami vállalatvezetők visszautalták 2008-as jutalmaikat - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az MTI-t .
2009. június 22., 11:45
Júliustól annak ellenére emelkednek nálunk a lakossági energiaárak, hogy valójában - az üzemanyagok kivételével - valamennyinek csökkennie kellene. A hivatalos magyarázatok egyáltalán nem meggyőzőek, a nyilvánosságra került adatok alapján az árkalkulációk nem stimmelnek. A valódi ok hírek szerint az, hogy háttéralkuk köttettek a kormány és az energiaszolgáltatók között.
2009. június 22., 11:03
Több mint kétmilliárdos adócsalást derítettek föl a vámosok - jelentette az MTI.
2009. június 22., 06:29
Ma tartják a magyar és az uniós tejtermelők tüntetésüket Luxembourgban, a magyar gazdák Budapesten is az EU képviselet elé vonulnak, hogy tiltakozzanak a gazdák tarthatatlannak ítélt helyzete miatt - írta az MTI.
2009. június 21., 20:38
Az áruházak, boltok üzemeltetői közül sokan nem tudják, hogy július elsejétől kötelező gondoskodni a szárazelemek visszagyűjtéséről. Amennyiben egy üzlet nem helyez ki az elemek visszagyűjtésére szolgáló tárolóedényt, százezres nagyságrendű büntetésre számíthat.
2009. június 21., 18:00
Három újabb kisbank hétvégi csődjével az idén már 40 amerikai bank jelentett csődöt. Tavaly egész évben csupán 25 volt a bankcsődök száma az Egyesült Államokban, ezt a számot az idén már áprilisban elérték.
2009. június 21., 16:06
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint a kormányok most már nem engedhetik meg maguknak gazdaságösztönző céllal a további költekezést és adóssághalmozást: Jean-Claude Trichet egy vasárnapi rádiónyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a gazdaságélénkítő csomagok révén adott tőkeinjekciók megfelelő választ jelentettek a válságra, de az államoknak most - amilyen gyorsan csak lehet - vissza kell térniük a közkiadások szigorúbb ellenőrzéséhez.
2009. június 21., 07:50
A szakemberek nem tartják pontosan kiszámíthatónak a szeszesital-piacon az áfa és a jövedéki adó emelésének hatását az árakra és a forgalomra.
2009. június 21., 06:46
A legnépszerűbb termékkategóriába tartozó cigarettáknál mintegy 37 forinttal nő egy doboz ára a július elsejével életbe lépő áfa- és jövedéki adóemelés miatt - mondta Patai András, a Magyar Dohányipari Szövetség (MDSZ) elnöke az MTI-nek.
2009. június 21., 05:38
Júliustól a biztosítóknak ugyan többe kerül a megnövelt áfa miatt a kárkifizetés, de a jelenlegi piaci helyzetben inkább csökkentik az eredményüket, mint hogy díjat emeljenek - vélték az MTI által megkérdezett piaci szereplők.