Kína viszi a hátán a világot

Kína hazai össztermékének (GDP) növekedése az első félév átlagában minden bizonnyal 6,5 százalékra gyorsult az első negyedévi, 6,1 százalékos ütemről, mindkettő éves összehasonlításban, írta a kínai kormány tervhivatala, az Országos Fejlesztési és Reformbizottság egyik munkatársa a China Cescurities Journal szerdán megjelent számában.

2009. június 24., 08:54

A kínai statisztikai hivatal előzetes, nem hivatalos becslése szerint a gazdasági növekedés a most záruló második negyedévben 8 százalék körül lehetett.

A tervhivatal szerint a kínai gazdaság még mindig szenved a gyenge kereslettől, a csökkenő exporttól és az elégtelen magánberuházásoktól, és még nem jött el az ideje az "aktív költségvetési politika" visszafogásának ideje. "Ha túl korán kezdünk küzdeni az infláció ellen a defláció helyett, akkor a gazdaság gyógyulása nem lesz tartós", olvasható a cikkben.

Kína gazdasága számára a Világbank a múlt héten javította ez évi növekedési előrejelzését, 7,2 százalékra a tavasszal jósolt 6,5 százalékról. A kínai kormány elérhetőnek tart 8 százalékos ütemet is idén. Kína hazai összterméke tavaly 9 százalékkal, 2007-ben 13 százalékos, rekord ütemben bővült – írta az MTI.

Tegnap 15:58

A nyugdíj összegének növelése érdekében többféle társadalombiztosítási megállapodás köthető, amelyek lehetővé teszik a szolgálati idő és az alapkereset bővítését is, így biztosítva a magasabb nyugdíjat, illetve az elégséges szolgálati időt a jövőben.