Temeti a forintot a sztárközgazdász

Nouriel Roubini szerint az európai feltörekvő piacok a pénzügyi válság határán állnak - írta a Napi Gazdaság.

2009. június 25., 10:22

Az amerikai megtakarítási ráta több mint a kétszeresére, 11 százalékra nőhet jövőre, ami a fogyasztás fékezésén keresztül gátolhatja az USA gazdaságának fellendülését - jelentette ki Nouriel Roubini a Bloomberg tévének. Elmondta: egy ekkora megtakarítási ráta mélyülő recesszióval jár. (Áprilisban 1995 óta nem látott magasságba, 5,7 százalékra emelkedett az az arány, amelyet az amerikai polgárok az elkölthető jövedelmükből félretettek. Az elmúlt évtizedben ez átlagosan 1,7 százalék volt.)

Roubini egy másik 11 százalékról is megemlékezett: szerinte ezen a szinten fog tetőzni az USA-ban a munkanélküliek aránya. Ez több munkahely elvesztését, nagyobb költségvetési hiányt, a pénzügyi szektor jelentősebb veszteségeit és gyengébb gazdaságot jelent, azaz Amerika összes gondja súlyosabb lesz - fogalmazott. (Májusban több mint negyed százados csúcson, 9,4 százalékon állt a munkanélküliségi ráta, Barack Obama elnök szerint pedig 10 százalék lehet az idei maximum.)

Roubini aláhúzta: az európai feltörekvő piacok a pénzügyi válság határán állnak, több kelet- és közép-európai államban a túlértékelt helyi deviza, a költségvetési hiány és a külföldi fizetőeszközben történt eladósodás együtt devizakrízishez vezethet.

"Ezek az országok megpróbálják megvédeni devizáikat a leértékelődésről, de szerintem ezen intézkedések némelyike fenntarthatatlan a Baltikumban, Bulgáriában, Ukrajnában illetve talán Magyarországon" - mondta a professzor. Hozzátette: végső soron a valutaválság és a jelentős banki problémák sora elkerülhetetlen lesz.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben a feltörekvő európai országokban instabilitás mutatkozik, az a nyugat-európai bankokat is megfertőzi, ez pedig a globális pénzügyi piacok volatilitásának növekedésével jár együtt.