Hiába nőtt 2025-ben a méltányossági nyugdíjemelés jövedelmi határa, a keretösszeg változatlanul szűkös, így a hatszázezer rászorulóból alig néhány ezren juthatnak támogatáshoz.
Az idei balatoni strandszezonban akár 600 000 Ft/hó is összejöhet, ha pultos, szakács, fagylaltárus munkát vállal valaki.
Januárban emelték a nyugdíjakat, de az inflációs adatok alapján nagyobb nyugdíjkorrekcióra lenne szükség, hogy az ellátás megtarthassa az értékét.
Nem mindegy, hogyan vállal nyári munkát a zsebpénzért: egyes foglalkoztatási formákkal akár teljesen adómentesen dolgozhat.
Csütörtöktől drágul a tankolás – a benzin ára 3 forinttal, a gázolajé pedig 7 forinttal emelkedik a benzinkutakon, ami bár nem tűnik soknak, heti szinten is több ezrest jelenthet a családi költségvetésben az üzemanyagár változás.
2012. március 15., 08:45
A Budapest Airport azonnali lépésekre kényszerült annak érdekében, hogy a vállalat továbbra is működőképes maradhasson. A 2012-es üzleti terv, valamint a Malév leállása után megmaradt pénzügyi források felülvizsgálata eredményeképpen szükséges lépéssé vált az 1-es terminál ideiglenes bezárása, valamint a Cargo City névre keresztelt légiáru-kicserélő központ megépítésének elhalasztása - közölte a Budapest Airport.
2012. március 15., 07:06
Budapestre látogat jövő szerdán az Európa Tanács (ET) főtitkára, hogy találkozzon Orbán Viktorral és Martonyi Jánossal. Thorbjorn Jagland a bírósági reformról, az egyházügyi törvényről és a sajtószabadságról akar értekezni a kormányfővel és a külügyminiszterrel.
2012. március 15., 05:23
A bisztró kialakításával elébe mennek a megváltozott étkezési szokásoknak, lehetőséget adnak a turistáknak, a helyben lakóknak, dolgozóknak a gyors étkezésre XXI. századi színvonalon - mondta a szerdai ünnepélyes átadáson Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke.
2012. március 14., 20:35
"Nagyon szégyellem, hogy önökre szavaztam", "gratulálok a kedves kormánynak, hogy kiszolgáltatott minket, munkavállalókat", "az Orbán-kormány folyamatosan megszorító intézkedéseket hajt végre" – olvasható a kormány által indított Jó állam fórum hozzászólásai között. A hivatalos közleményben ezzel nem büszkélkednek, csak arról írnak: már több mint kétezren mondták el véleményüket a fórumon. A Jó államhoz hasonló szlogenek megismertetésére nemrég 800 milliós állami tendert nyert Németh Lászlóné volt főnökének cége.
2012. március 14., 18:59
Az MSZP üdvözli Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár kijelentését, miszerint a kormány nem tervezi megadóztatni a nyugdíjakat, ugyanakkor a szocialisták arra figyelmeztetnek, hogy a kabinet közvetve számtalan intézkedéssel és adóval csökkenti a "nyugdíjasok létbiztonságát".
2012. március 14., 17:05
Egy hónapja van a magyar kormánynak arra, hogy konkrét intézkedési tervet dolgozzon ki a GDP fél százalékát kitevő és még az idén végrehajtandó költségvetési korrekcióra. Amennyiben az meggyőző lesz és tettekben is igazolódik, nem kell tartanunk a félmilliárd eurós pénzmegvonástól.
2012. március 14., 12:07
Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azt a határozatát, amellyel a testület az Autórádió Műsorszolgáltató Kft.-t nyilvánította a budapesti 95,3 MHz-es frekvencia nyertesének.
2012. március 14., 08:28
Mai árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. március 13., 20:55
Felszámolási eljárást indítottak a budapesti Sky- Builder Építőipari Zrt. ellen. A 2010-ben még 4 milliárd feletti forgalmat magáénak tudható társaság ellen egy sor végrehajtás van folyamatban.
2012. március 13., 18:04
A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar nemzeti érdekek és az uniós értékek szempontjából egyaránt ésszerű megoldás született Brüsszelben, az EU-tagországok pénzügyminisztereinek értekezletén a Magyarországgal kapcsolatos kezdeményezésekről.
2012. március 13., 16:25
Az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták a Magyarországot megillető kohéziós források részleges felfüggesztését a következő évre, de egyben úgy döntöttek, hogy amennyiben Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban haladéktalanul hatályon kívül helyezik - közölte kedden Brüsszelben a dán EU-elnökség.
2012. március 13., 15:13
Az Európai Unió pénzügyminiszterei fontolóra vették, hogy elhalasztják a Magyarországnak járó kohéziós források felfüggesztéséről szóló döntést júniusig, mivel Németország és Ausztria azt jelezte, hogy a büntetés túl kemény lenne Magyarország számára, írja a Reuters hírügynökségre hivatkozva a .
2012. március 13., 13:00
A 168 Óra rádióműsorának a Szerda 11-nek március 14-én a a hazai pszichiátria jelenlegi helyzete és a függőségektől való szabadulás volt a témája.
2012. március 13., 07:29
Tud-e még a nemzet közösen ünnepelni? A 168 Óra stúdiójában: Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília és Lampé Ágnes.
2012. március 13., 05:15
Felszámolási eljárást kezdeményeztek a békési Marathon Sportszergyár Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. ellen. A társaság ellen több végrehajtás indult az elmúlt években.
2012. március 12., 19:39
A MÁV-járatok számának csökkentése nem több, mint pótcselekvés, azt jelzi, hogy az Orbán-kormány még mindig nem tudja, mit kezdjen a közösségi közlekedéssel, pedig csaknem két éve ígéri annak teljes átszervezését. Maga a kormányfő is beismerte, hogy ebbe beletört az ő bicskája is, a lobbiharc és a tehetetlenség minden lényegi átalakítást meghiúsít.