Az idei balatoni strandszezonban akár 600 000 Ft/hó is összejöhet, ha pultos, szakács, fagylaltárus munkát vállal valaki.
Januárban emelték a nyugdíjakat, de az inflációs adatok alapján nagyobb nyugdíjkorrekcióra lenne szükség, hogy az ellátás megtarthassa az értékét.
Nem mindegy, hogyan vállal nyári munkát a zsebpénzért: egyes foglalkoztatási formákkal akár teljesen adómentesen dolgozhat.
Csütörtöktől drágul a tankolás – a benzin ára 3 forinttal, a gázolajé pedig 7 forinttal emelkedik a benzinkutakon, ami bár nem tűnik soknak, heti szinten is több ezrest jelenthet a családi költségvetésben az üzemanyagár változás.
2025-ben csak 2,3 százalékkal bővülhet a világgazdaság a Világbank friss előrejelzése szerint, ezzel jóval elmaradva az év elején remélt ütemtől.
2012. március 9., 09:55
Chistian Wulff német államelnököt visszavonulása alkalmából csütörtökön katonai pompával búcsúztatták berlini székhelye, a Bellevue palota előtt. Az ilyenkor szokásos ünnepségről azonban – szokatlan módon – távol maradtak mind Wulff hivatali elődei, mint egy sor vezető német politikus és az eseményt több száz tüntető zavarta. Az ok: a közvélemény többsége indokolatlannak tartja, hogy az elnököt ünnepélyesen búcsúztassák, amikor gazdag üzletemberekhez fűződő vitatott kapcsolatai miatt lemondásra kényszerült és ügyészségi nyomozás is folyik ellene. A 370 meghívottból ezért csak 200-an mentek el a búcsúztatóra. Hasonlóan sokan vitatják, jár-e Wulffnak 600, hivatalban töltött napja után élete végéig igen jelentős tiszteletdíj, személyzet és szolgálati autó.
2012. március 9., 09:54
Évi nettó százmillió forintért bérelt belvárosi székházba költözik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – tudta meg a Blikk.
2012. március 9., 07:37
Egy százalékponttal, 38 százalékra nőtt a GDP-arányos adóelvonás Magyarországon 2010-hez képest, „ennél többet adóban már nem lehet elvonni” – mondta Balog Ádám az Adó Szaklap márciusi számában.
2012. március 9., 06:57
Az OTP csoport 25,84 milliárd forintos adózott veszteséget szenvedett el tavaly a negyedik negyedévben, így a 2011. évi nettó profitja 83,6 milliárd forint lett – közölte a bank a BÉT honlapján pénteken publikált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésében.
2012. március 8., 17:50
A Demokratikus Koalíció (DK) törvényben rögzítené, hogy egyes gazdasági társaságoknál a vezető munkavállalók egyharmadának nőnek kell lennie.
2012. március 8., 16:30
A 35 év alatti felnőttek 82 százaléka már vett igénybe magánorvosi szolgáltatást, a 36-45 évesek 80 százaléka pedig fizetne az MR- és CT- vizsgálatokért, ha így hamarabb jutna hozzá a vizsgálathoz. A kutatásból az is kiderül, hogy a magasabb jövedelmű, felsőfokú végzettségűek önmagukon kívül gyermeküknek vagy szüleiknek is finanszíroznák a vizsgálatokat - derül ki abból a kutatásból, amelyet a Szinapszis Kft. közreműködésével végeztek.
2012. március 8., 16:12
A pénzügyi stabilitásról és az LMP népszavazási kezdeményezéséről is tárgyalt a párt képviselővel Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője.
2012. március 8., 15:12
Orbán: legalább 5,5 millió magyarnak dolgoznia kell - A kormány és a kamara szorosan együttműködne a kormányprogram végrehajtásában és a gazdasági növekedés beindításában.
2012. március 8., 12:30
Mai árfolyam-előrejelzés a Forex Szignáltól.
2012. március 8., 10:58
Kikérem magamnak! – mondja ingerülten Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, akivel eléggé éles és vitázó beszélgetést folytatott a 168 Óra. Mi arra emlékeztettük, hogy egy éve még a magyar kormány azt üzengette: nekünk se Bécs, se Moszkva, se Brüsszel ne diktáljon, kokikat és sallereket osztogattunk, büszkén jelentettük, hogy kipateroltuk az IMF-et, és ellene hangoljuk a gazdaságpolitikát. Válaszként az államtitkár megerősítette: „Most is érvényes, hogy senki ne diktáljon nekünk!” Majd arra figyelmeztette munkatársunkat: „A retorika és a valós tartalom között feszülő ellentmondások ne tévesszék meg.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2012. március 8., 09:33
Kétségbeesett levelezgetésbe kezdett a kormány az Európai Bizottsággal a kötelezettségszegési eljárások miatt. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt ismét módosítanák - de ezúttal "az európai uniós jogszabályokkal való összhang érdekében". Az újabb törvénymódosítás esetén visszaállna a jegybank függetlensége. Orbán Viktor ismét azt is bizonygatta, hogy a hiány nem haladja meg a 3%-ot.
2012. március 8., 09:11
A kormány több ponton tervezi módosítani a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt; erről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter levélben tájékoztatta Mario Draghi-t, az Európai Központi Bank elnökét.
2012. március 8., 08:59
A Borsod megyei bíróság elrendelte a Monoki Kastélyszálló Kft. felszámolását. Ez annak a Szepessy Zsoltnak a kastélyszállós cége, aki korábban monoki polgármesterként közmunkához kötötte a szociális segélyt. A cég százmillió forint feletti adótartozást hagyott hátra, akárcsak egy korábban szintén Szepessy érdekeltségébe tartozó, szintén felszámolt cég. A volt polgármestert az ingatlanok csábították Monokra.
2012. március 8., 08:00
Kompromisszumot kötött a kormány a Bankszövetséggel az árfolyamrögzítés feltételeiről – értesült az Index. Úgy tudják, az egyezségre a Bankszövetség az esti órákban bólintott rá, a törvényt az új feltételek átvezetése után a parlament rövid időn belül elfogadhatja.
2012. március 8., 06:52
Több tízezer ember bukja az ingyenutazást - A tömegközlekedésben egyre-másra szűnnek meg a jogszabályokban biztosított kiváltságok.
2012. március 8., 05:26
Állami garanciát kap a BKV - Az InfoRádió értesülése szerint vállalja a bankgaranciát az állam a BKV-val kapcsolatos hitelek átütemezésére. Ez mintegy 40 milliárd forint lejáró tartozást érint. Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója holnapra ígért részletes tájékoztatást az ügyben.
2012. március 7., 19:41
Felszámolják a borok forgalmazásával foglalkozó, milliárdos árbevételű, korábban a Lidlnek is beszállító imrehegyi Domro Borgazdaság Kft.-t, amelynek raktárában tavaly az élelmiszerbiztonsági hatóság százezer ismeretlen eredetű palackra bukkant.