Az OTP Bank ezentúl egy vadonatúj telefonszámról is küldhet sms-t az ügyfeleinek. Aki ilyen üzenetet kap az tehát ne aggódjon, nem csalók próbálják átverni!
Komoly változásra készülhetnek a regisztrációs adó kapcsán azok, akik más országból származó új és használt járműveket szeretnének forgalomba helyezni.
A 2025-ös költségvetés több mint 196 millió forintjának átcsoportosításáról döntött Orbán Viktor miniszterelnök.
A két- és háromgyermekes édesanyák szja-mentessége erősítheti a munkahelyi egyenlőtlenségeket.
A kormány bejelentette, hogy jön a nyugdíjasok számára az áfa-visszatérítés, azonban most kiderült, hogy mire lesz szükség, amíg a rendszer valóban jól fog működni.
2023. március 6., 19:59
Oroszország a költségvetés hiányának a fedezésére a Nemzeti Vagyonalapból 7,3 milliárd jüant és 12 tonna aranyat adott el összesen 131 milliárd rubel (1,75 milliárd dollár, 1 rubel=4,73 forint) értékben februárban – közölte a pénzügyminisztérium hétfőn.
2023. március 6., 12:27
Jelentős bevételhez juthatott a Mol és az Orbán-kormány azáltal, hogy 2022-ben az EU-s tagországok többségével ellentétben másfélszeresére növelte az orosz kőolajimportját, mert az olcsó orosz olaj eladásából komoly extra profitra tettek szert. Az oroszok azonban 2023 márciusától változtatnának a helyzeten.
2023. március 6., 10:39
A KSH friss adatbázisából már nemcsak az átlagnyugdíj, hanem a mediánnyugdíjra vonatkozó adatok is megismerhetővé váltak.
2023. március 6., 10:28
2023. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,9, naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2023. március 6., 09:37
A vaj után a sajtot is elérte a Lidl és az Aldi árháborúja.
2023. március 6., 07:30
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. március 3., 14:38
A megkérdezett szakemberek 72 százaléka pozitív képet festett az ingatlanpiacon a kereslet alakulásáról, a 2022 végére elérkezett mélypont után lassú élénkülésre számítanak 2023 folyamán – közölte friss felmérése alapján a Duna House pénteken az MTI-vel.
2023. március 3., 09:49
Hétfőtől tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő.
2023. március 3., 09:37
A vendégéjszakák száma 18 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor.
2023. március 3., 07:24
Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. március 2., 21:23
A kormány várakozásai szerint az idén 1,5 százalékkal nő a magyar gazdaság teljesítménye – jelentette ki Varga Mihály a Batthyány Lajos Alapítvány és a Fiatalok Batthyány Köre által szervezett pódiumbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.
2023. március 2., 18:48
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2023. március 2., 09:31
Kim Dzsong Un az élelmiszertermelés növelésére szólította fel az ágazatban dolgozókat.
2023. március 2., 09:00
A Bank of England kormányzója szerint szükség lehet további jegybanki kamatemelésekre a magas nagy-britanniai infláció leszorítása végett.
2023. március 2., 08:45
Zöldíteni készülnek, hogy letörjék az árakat az orosz energiafüggőség felszámolása után.
2023. március 2., 08:26
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtök kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2023. március 1., 18:22
Nagyot erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2023. március 1., 17:00
Matolcsyék újabb döntése értelmében több mint ezermilliárd forint banki pénzre, a kötelező tartalék 25 százalékára áprilistól egyáltalán nem fizetne kamatot az MNB. A bankok szerint ezt csak a hitelkamatok szinten tartásával tudják kigazdálkodni, és újabb bankadóként mutatják be az intézkedést.