Az OTP Bank ezentúl egy vadonatúj telefonszámról is küldhet sms-t az ügyfeleinek. Aki ilyen üzenetet kap az tehát ne aggódjon, nem csalók próbálják átverni!
Komoly változásra készülhetnek a regisztrációs adó kapcsán azok, akik más országból származó új és használt járműveket szeretnének forgalomba helyezni.
A 2025-ös költségvetés több mint 196 millió forintjának átcsoportosításáról döntött Orbán Viktor miniszterelnök.
A két- és háromgyermekes édesanyák szja-mentessége erősítheti a munkahelyi egyenlőtlenségeket.
A kormány bejelentette, hogy jön a nyugdíjasok számára az áfa-visszatérítés, azonban most kiderült, hogy mire lesz szükség, amíg a rendszer valóban jól fog működni.
2021. október 5., 08:11
Mint a miniszter mondta, még a legalacsonyabb összegű nyugdíjban részesülők is jogosultak a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumra.
2021. október 5., 08:09
Matolcsy György: hol egyik, hol másik vezet egy fejhosszal, most éppen a lengyelek.
2021. október 5., 07:58
A gazdaságvédelmi alapból több mint ezermilliárd forintot nyeltek el állami cégek.
2021. október 5., 06:47
A kerékpárgyártók zöme nem tudta teljesíteni az idei megrendeléseket, teret adva ezzel az új márkáknak.
2021. október 4., 12:27
Több problémát találtak a cégnél, azért ekkora a büntetés.
2021. október 4., 11:27
A behozott használt autók közel kétharmada legalább 10 éves.
2021. október 4., 10:30
A harmadik negyedévben 241 ezer 300 Tesla talált gazdára.
2021. október 4., 09:53
A múlt héten a benzin és a gázolaj ára is rekordot döntött, most szerdán újabb, jelentősebb áremelés lesz.
2021. október 3., 08:24
Még mindig a Suzuki és a SUV-ok a legnépszerűbbek.
2021. október 2., 11:56
Bankokhoz hasonló szabályozói elvárásokat tervez bevezetni a stablecoinokkal foglalkozó kriptodeviza-vállalatokra a Biden-kormány – tudta meg a Wall Street Journal.
2021. október 1., 09:50
Jávor Benedek szerint nem véletlen, hogy a Paks II nem kapja meg az engedélyeket.
2021. szeptember 30., 10:59
Alex Beard kezdi elveszíteni olajéhségét.
2021. szeptember 30., 07:35
Száraz István cége már 2017 óta brillírozik az MNB közbeszerzésein.
2021. szeptember 30., 06:38
Csütörtök volt a határidő, amiben megállapodott a két fél.
2021. szeptember 30., 05:59
Egy felmérés szerint az szja-visszatérítésben részesülőknek több mint az ötöde otthonfelújításra fogja költeni a visszatérített pénzt.
2021. szeptember 29., 08:56
Binder István elmondta, sokan az első három hónap után szembesültek azzal, hogy ez nem egy tartozás elengedés, hanem egy fizetési haladék, ezért a bank kamatot számít fel a kölcsönre.
2021. szeptember 29., 07:29
Az euró 359,75 forinton forgott hét órakor, alig-alig csökkent az árfolyama a kedd esti 359,77 forinthoz képest.
2021. szeptember 29., 06:00
A Moody's a múlt héten az addigi "Baa3"-ról egy fokozattal "Baa2"-re javította Magyarország államadós-osztályzatát.