Kiderült, mennyi kártérítést kérnek a Hableány-katasztrófa koreai áldozatainak hozzátartozói

A Jogában áll hallgatni! bűnügyi műsor június 17-i adása. A műsorvezető Beck Nóra.

2021. június 18., 13:13

Szerző:

 

A 168 bűnügyi műsorának egyik vendége Magyar György a vízibalesetben elhunyt magyar matróz családjának jogi képviselője volt. A szakember a több között beszélt arról, hogy bejelentették már a kárigényüket, de egyelőre nem tudtak megegyezni a Viking biztosítójával, mert a cég teljes titoktartást kért a rokonoktól. Magyar György szerint a hatóságok óriási hibát követtek el, amikor elengedték a feltételezhetően vétkes szállodahajót a rövid szemle után.

„Én ordítottam és toporzékoltam a magam részéről, hogy egy ilyen tárgyi bizonyíték ne közlekedjen. Maradjon már ott addig, amíg tüzetes vizsgálatnak nem vetik alá. Ki kellett volna emelni azt a hajót és megnézni, hogy mi van alatta. Nem akarok morbid dolgokat mondani, de azért gondoljunk bele, hogy bármi lehetett annak a hajónak az aljában, például egy utas még mindig nincs meg. Jól át kellett volna vizsgálniuk szakértőknek, és nem csak egy egyszerű rátekintéssel. Úgyhogy azt gondolom, ez egy komoly mulasztás”

– fogalmazott. A szakember arról is beszélt, szerinte meglepő, hogy a Közlekedésbiztonsági Szervezet semmilyen tanulságot nem vont le a katasztrófából. Az ügyvéd azt mondta: ehhez hozzájárul az is, hogy már nem független szakmai hatóságként működik a szervezet, mert a baleset után beszervezték az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá. Kitért arra is, hogy a baleset után sok matróz is megkereste, és elmondta neki, hogy „káosz uralkodik a budapesti Duna-szakaszon”.

Az ügyvéd megemlítette azt is, hogy az eljárás során a Viking Sigyn ukrán kapitányának felelősségén kívül felmerültek más tényezők is, amelyek hozzájárulhattak a katasztrófához. Például, hogy a Hableány fedélzetén az előírásokban foglaltak szerinti három fő legénység helyett, csak ketten voltak, illetve, hogy a hajó nem az előírások szerint fordult meg.

Magyar György felhívta még arra is a figyelmet, hogy a Viking Sigynt üzemeltető Viking Cruises ügyvédeivel ugyan megpróbáltak egyezséget kötni, de a cég teljes titoktartást akart a rokonoktól a pénzért. Azt, hogy pontosan milyen összegről tárgyaltak, az ügyvéd nem árulta el, de annyit elmondott, hogy a koreai utasok rokonai által kért több mint 4 milliárdos összegnél jelentősen kevesebb pénzről tárgyaltak.

A 168 bűnügyi műsorában megszólalt a rejtélyesen eltűnt valóságshow-ban szereplő VV Fanni családjának ügyvédje, Lichy József, aki az ügy legfrisseb részleteiről számolt be, illetve vendég volt még Magyar Lóránt igazságügyi szakértő is, aki emberi maradványok elemzéseiből állapítja meg, hogy az áldozat mikor, hol és hogyan halt meg.

(Kiemelt kép: Csö Kju Szik, Dél-Korea budapesti nagykövete lerója tiszteletét a Magyar-Koreai Baráti Társaság megemlékezésén a Hableány sétahajó egy évvel ezelőtt történt tragédiájának évfordulóján a Margit híd pesti hídfőjénél 2020. május 29-én, Fotós: Mónus Márton / MTI)