Videó – kisteherautóval lopta az autókat

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki idén márciusban, egy platós kisteherautóval lopott el több parkoló autót Budapesten.

 

2022. december 12., 11:24

Szerző:

A vádirat szerint a vádlott idén tavasszal elhatározta, hogy egy általa használt platós kisteherautóval tulajdonít el parkoló gépkocsikat Budapest különböző kerületeiből. A vádlott a többnyire lezárt állapotban hagyott járműveket ismeretlen módszerrel kinyitotta, ezután a pár százezer Ft értékű gépkocsikat felhúzta a kisteherautó platójára, majd elhajtott a helyszínről.

A vádlott ezzel a módszerrel 2022. március 9. és március 15. között összesen négy gépkocsit lopott el a XIII., XIV., XVIII., valamint a IV. kerületből. Az eltulajdonított gépkocsik közül a vádlott kettőt a lakóhelyére szállított, ahol később mindkét jármű – ismeretlen körülmények között – kigyulladt és teljesen kiégett.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a 31 éves férfit 4 rendbeli üzletszerűen, és ebből három esetben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

Az ügyhöz kapcsolódó felvétel elején a vádlott által használt kisteherautó látható, majd az, ahogyan megközelíti az egyik helyszínt. A felvétel végén a kisteherautó platóján már az egyik eltulajdonított gépkocsi is látható.

 

(Kiemelt képünk: Kiégett gépjármű. Fotó:  Budapesti Rendőr-főkapitányság)

Lekéste meghallgatásra kitűzött időpontját egy 37 éves lajosmizsei férfi, mivel még a rendőrőrsre menet útközben fontos dolga akadt: ellopta egy idős asszony pénztárcáját. Szerencsére mire odaért, a károsult már megadta a rendőrségnek a személyleírását.