Kiderült, miért lőtte meg a vadász a túrázót

Már kétszer megműtötték annak a túrázónak a lábát, akit combon lőtt egy vadász pénteken a Bükkben.

2024. február 7., 09:58

Szerző:

Két műtéten is átesett, fémmel rögzítették a sérült csontot annak a túrázónak a lábában, akit combon lőtt egy vadász pénteken a Bükkben. Most a lövést leadó 58 éves férfi egyik vadásztársa nyilatkozott, azt mondta, barátja minden nap érdeklődik a sérült túrázó állapotáról. A vérző férfit egy másik helyi vadász vitte ki az erdőből, szerinte perceken múlt az élete. A vadász egy szarvasborjúra lőtt, amikor eltalálta a túrázót, nagyon sajnálja a történteket – számol be róla a Tények.

A pórul járt túrázó az egri kórház intenzív osztályán fekszik.

A vadász szarvasborjúra célzott

A vadász autójából lőtt egy szarvasborjúra, ekkor találta el véletlenül a földön fekvő túrázók egyikét – állítja a Tények. A túrázók Felsőtárkány felől érkeztek, már több napja a környéken túráztak, sátrat vertek, és leültek iszogatni a vadászterületen.  Ezt a helyi vadásztársaság elnöke mondta el, aki segített a sérült megmentésében. 

„A combját érte a lövedék, hátul bement, elől meg kijött. Ráadásul pont ott a nadrágjának a zsebében volt a mobiltelefonja, és a lövedék először a mobiltelefont érte, azt átütötte” – állította a vadásztársaság elnöke.

A Tények úgy tudja, a vadász ordítást hallott, és lámpával keresni kezdte a sérültet, ő látta el a lábát. „A turistának a társa és az elkövető vadász próbálták a sátor elvágott kötelével elszorítani a combrészt. Sok vért vesztett, mert tiszta vértócsa volt ott minden” – foglalta össze a helyi vadásztársaság elnöke, akitől a rendőrök kértek segítséget. Ő mentette ki terepjárójával a sérült túrázót a nehezen megközelíthető erdőből. Azt mondja, egy hajszálon múlt a férfi élete.

„Körülbelül  két kilométert kellett földúton hozni, és közben a ruházatát annyira szabaddá kellett tenni, teljesen lemezteleníteni szegény embert, hogy a sebét el tudják látni. Majdhogynem az utolsó percek voltak, mikor a mentőhöz értünk” – emlékszik vissza.

Az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) szerint elsősorban a vadászok felelőssége, hogy ne okozzanak balesetet. „A vadgazdálkodónak, illetve a vadásznak a felelőssége, hogy megfelelően, körültekintően adjon le egy lövést” – fogalmazott Földvári Attila, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője. Kiemelte, hogy a vadászoknak körültekintőnek kell lenniük, mielőtt leadnak egy lövést.

Az 58 éves vadásszal szemben foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytatnak, letartóztatását azonban nem rendelték el. A meglőtt férfira még napokig tartó kórházi ellátás vár.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Freepik)