Tizenöt évet kapott a hetvenöt éves feleséggyilkos

Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla egy 75 éves, Somogy vármegyei férfit, aki megölte a feleségét 2021 novemberében.

2023. november 21., 16:21

Szerző:

A táblabíróság kedden meghozott ítéletével helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék idén júniusi első fokú határozatát. 

A férfi 53 évig élt házasságban a feleségével, viszont konfliktusokkal terhelt kapcsolatuk miatt a nő többször is elköltözött és véget akart vetni a kapcsolatnak. 

A feleség 2021 őszén ismét elköltözött, de a férfi nem tudta elfogadni döntését. Többször megjelent a nő új lakóhelyén, ahol szidalmazta, fenyegette az asszonyt, aki emiatt az utcára sem mert kimenni. 

A férfi egy kocsmai italozás után egy novemberi estén elhatározta, hogy megöli a nőt, ezért magához vett egy fejszét és egy kést, és felesége otthonához ment. 

Az asszony ajtót nyitott neki, de nem engedte be őt a lakásba. A kialakuló vita során a vádlott előbb egy fadarabbal és ököllel, majd a fejszével és a késsel támadt a nőre. Ezután hazament és – hogy a bántalmazást kölcsönös dulakodásnak tüntesse fel – hasba szúrta magát. 

Az erősen vérző nő értesítette fiát a történtekről és a központi segélyhívón sürgősségi ellátást kért, de a mentők már nem tudták megmenteni az életét.

 Az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék a férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és zaklatás bűntette miatt 15 év fegyházra ítélte azzal, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. 

A fellebbezések folytán másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a törvényszék döntését keddi ülésén megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: PETER KOHALMI / AFP)