Az elfogott vadász 9 éves fia lőhette ki a svájci jeladós farkast

„Az egyik gyanúsított vadászfegyverét a kisfiú rendelkezésére bocsátotta. Miközben a gyerek felügyeletét a másik gyanúsított látta el, a gyermek lelőtte a 250 ezer forint értékű farkast.”

2023. augusztus 3., 14:02

Szerző:

Közfelháborodást váltott ki annak a farkasnak a története, amely egészen Svájcból vándorolva hazánkban pusztult el. Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat útját sokan követték, hiszen a rajta lévő nyomkövető eszköz folyamatosan jelezte, hogy éppen merre jár, vajon hol talál új családra.

 

Az egyik gyanúsított a 9 éves gyermeke felügyeletét rábízta a másik gyanúsítottra abból a célból, hogy Hidasnémeti külterületén vadászatot folytassanak. Ehhez a férfi az általa engedéllyel tartott vadászfegyverét a kisfiú rendelkezésére bocsátotta. Miközben a gyerek felügyeletét a másik gyanúsított látta el, a gyermek lelőtte a 250 ezer forint értékű farkast. Ezt követően az állat tetemét egy kocsiba tették, a négyezer euró értékű jeladóját levágták és a folyóba dobták

– nyilatkozta a Blikknek dr. Barkó Tamás, a Borsod Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

A gyermek édesapját, N. Györgyöt természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel és nagyobb kárt okozó rongálással gyanúsítják, amiért kettőtől akár tizenkét év börtönt is kaphat.

(Kiemelt képünk: Védett jeladós svájci farkas. Forrás: Gruppe Wolf Schweiz/Facebook)