Sokan meghaltak illegális alkohol fogyasztása miatt Dél-Indiában

Húszan meghaltak.

2023. május 17., 07:45

Szerző:

Húszan meghaltak „pancsolt" pálinka fogyasztása miatt a dél-indiai Tamil Nadu államban – közölte szerdán a hatóság. Villapuram körzetből 13, Csengalpattuból hét esetet jelentettek, a két körzetben több mint harminc embert kezelnek kórházakban. A páciensek szemirritációtól, hányástól, szédüléstől szenvednek egy rendőrtiszt közlése alapján. Az áldozatok feltehetően etanol, metanol és más vegyi anyagok keverékét fogyasztották.  A tragédia után az államban riasztást adtak ki, hogy az emberek tartózkodjanak mindenféle illegális szeszes ital fogyasztásától. Őrizetbe vettek több embert, egyiküknél illegális alkoholt foglaltak le, az italt laboratóriumban vizsgálják, a többiek pedig feltehetően részt vettek a mérgező alkohol forgalmazásában. M. K. Stalin államminiszter megdöbbenésének adott hangot a halálozások miatt. Bejelentette, hogy 12 500 dollár (4,2 millió forint) kártérítést kap minden család, mely az illegális alkohol fogyasztása következtében veszítette el egy tagját, valamint 607 dollárral segítik azokat, akiket kórházban ápolnak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó:SAM PANTHAKY / AFP)