Reagált a rendőrség a 16 éves ámokfutó vádjaira
A rendőrség közleménye szerint több pontban nem mondott igazat a fiatal.
Közleményben utasította vissza a rendőrség annak a fiatal ámokfutónak a vádaskodását, aki a Tényeknek azt nyilatkozta, hogy a rendőrök ólomkesztyűvel verték meg őt, majd ezt követően aláírattak vele egy papírt, miszerint nem bántották.
A rendőrség a közleményükben azt írták, hogy a fiatal a rendőröknek azt mondta, hogy fejét száguldozás közben az autóban ütötte be, és ugyanezt állította a mentőszolgálat munkatársainak is. A közleményben megjegyzik, hogy a fiatalhoz a rendőrök hívátk ki a mentőket, a fiatal pedig itt sem tett említést bántalmazásról. „A traumatológiai intézetben kiállított ambuláns kezelőlapon az áll, hogy sérülését a személygépkocsiban szerezte” – tették hozzá. Az ólomkesztyűre azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, ilyen eszközt a rendőrök nem használnak.
A BRFK mindezek ellenére az ügyben keletkezett valamennyi iratot megküldi a rendőrökkel szemben tett feljelentések vizsgálatára hatáskörrel rendelkező ügyészségre.
(Kiemelt képünk illusztráció. 168.hu | Merész Márton)