Forró buszban felejtett óvodás kislány: vádat emeltek a sofőr ellen

Vádat emelt a Tiszafüredi Járási Ügyészség azzal a kunhegyesi autóbuszvezetővel szemben, aki sofőrként tavaly júniusban egy kisbuszban hagyott egy négyéves kislányt.

2023. május 2., 12:14

Szerző:

Miután a vezető nem vette észre, hogy az óvodás kislány még a buszon van,  a gyermek órákat töltött a felforrósodott járműben. Délután találtak rá, addigra eszméletét vesztette és pár nap múlva meghalt.

A vádirat szerint a férfi 2022. június 7-én reggel 7 óra 30 perckor Tiszaderzsen vette fel a kislányt, hogy a tomajmonostorai óvodába vigye. A település általános iskolájánál az ott tanuló gyerekek leszálltak az autóbuszról, de a sofőr ezután nem állt meg az óvoda előtt, hanem a járművel – amelyen akkor már csak a négyéves kislány utazott – egy fedetlen parkolóba hajtott.

Az 57 éves buszsofőr ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emeltek vádat.

A sofőr nyolc óra körül leszállt az autóbuszról, az ablakokat és az ajtókat becsukta, anélkül, hogy az utasteret kellő alapossággal átvizsgálta volna. Így nem vette észre, hogy a gyerek még az utastérben van. Az autóbusz napközben felforrósodott a levegő, a jármű levegőtlenné vált, a zárt térben az óvodás kislány eszméletét vesztette. Amikor délután háromnegyed három körül rátaláltak a vezető ülés mögötti második üléssoron fekvő gyermekre, az autóbuszban már több mint 50 Celsius-fok volt.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a szélsőséges meleg hőgutát és többszervi elégtelenséget okozott a gyermeknél, amelyek következtében a kislány, a szakszerű orvosi ellátás ellenére, három nappal később meghalt. Az ügyben a Tiszafüredi Járásbíróság fog dönteni.

(Képünk illusztráció, Fotó: Merész Márton/168 archív)