Mindenki megbízott a postásnőben, mégis eltűnt a győrsövényháziak pénze

A rendőrség nyomozást indított ismeretlen ellen, miután kiderült, hogy értékpapírokba, életbiztosításokba fektetett családi megtakarításoknak vesztett nyoma a rábaközi településen.

2023. december 1., 14:44

Szerző:

A Magyar Posta feljelentése alapján a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rendőrfőkapitányság pénteken nyomozást rendelt el a győrsövényházi posta ügyében. A Telex egy riportban számolt be arról, hogy a rábaközi kistelepülésen nincsenek meg az ügyfelek értékpapírjai, amelyek sok éven át rendesen kamatoztak. Egyelőre nem tudni, hány károsultja lehet az ügynek, de a számuk vélhetően az ötvenet is meghaladhatja.

Volt olyan ügyfél, aki az egész családjának vett életbiztosítást több mint tízmillió forint értékben, és most azzal szembesült, hogy nincs meg a pénz. A büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen, csalás elkövetésének gyanúja miatt indították. 

A Telex információ szerint volt, akinek pár százezer forintos megtakarítása veszett el, de a többség inkább millió fölötti értékben vett értékpapírt vagy életbiztosítást, ami most nincs meg. Az ügyről elsőként megjelent hírekben az szerepelt, hogy akár 100 millió forintos nagyságrendű is lehet a kár.

Mindenki megbízott a postásasszonyban

A győrsövényházi postát mintegy tíz éve egy hatvanhoz közel járó asszony vezette, akit mindenki a keresztnevén ismert. Mindenki szerette a postavezetőt, és megbíztak benne, sőt, még hálásak is voltak neki azért, hogy postapartnerként tovább működtette a hivatalt, ami máskülönben fél éve bezárt volna – olvasható a cikkben.

Mint kiderült a hozamokat mindig megkapták az egyre bővülő körbe tartozó tulajdonosok. Ám, ha valaki a tőkét is ki akarta venni, és jelentősebb volt az összeg, akkor azt kapta válaszul, hogy ennyi pénz jelenleg nem adható ki, jöjjön vissza másnap. Családias kis postánál ennyi rugalmasság mindenkinek belefért, és amikor az ügyfél visszajött, megkapta a pénzét. A dolog azután bukott ki, hogy a hölgy összeveszett egyik ismerősével, akinek szintén jelentős lekötését kezelte. Ez az ügyfél ezután nem nála akarta kivenni a pénzt. Az illető átutazott a közeli kisváros, Lébény postájára, csak azért, hogy ne találkozzon a postásnővel. Lébényben viszont a postás közölte, hogy a nyilvántartásukban nincs ilyen papír. Azaz volt, de már kivették.

A posta biztosítója szerdán és csütörtökön hallgatta meg zárt ajtók mögött az ügy károsultjait a helyi közösségi házban.

(Képünk illusztráció / Pixabay)