Menekültet rabolt ki – három év börtön a jutalma

Három év börtönre ítélték a héten azt a férfit, aki egy ukrán menekült összes holmiját és a kutyáját is ellopta tavaly márciusban a zuglói vasútállomásról 

2023. október 12., 10:41

Szerző:

A férfi beismerte a bűnösségét az előkészítő ülésen, ezért születhetett ítélet az ügyében. Az ítélet nem jogerős, mert enyhítésért fellebbezett, de a másodfokú döntés meghozataláig letartóztatásban marad – mondta el az ukrán menekült ügyvédje, Vogel Barbara, aki szerint a férfi azért kapott ilyen szigorú ítéletet, mert különös visszaesőnek számít, és egy másik ügyben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést róttak ki rá – írja a 24.hu.

Társa, aki a lopott holmik eladásában közreműködött, tagadta bűnösségét, így nála tárgyalásra kerül sor, bizonyítási eljárással együtt.

Az ukrán férfi arról számolt be a bíróságon, hogy nem a büntetőeljárás volt a célja, és nem okoz neki örömöt, ha az elkövetők börtönbe kerülnek, csak az ellopott dolgait szeretné visszakapni. Elmondása szerint abban bízik, hogy talán a bírósági szakban fény derül arra, mit csináltak a vádlottak a még hiányzó cuccaival, mert a nyomozás során erről eltérő nyilatkozatokat tettek. Először azt állították, hogy az ukrán férfi által keresett külső adathordozókat a Dunába dobták, de később megváltoztatták a vallomásukat, és e szerint egy újságosnak adhatták azt. Mindez azért fontos az ukrán menekültnek, mert azon szerepelnek a személyes adatai, munkái és családi fényképei, ezért az eljárás befejeztéig mindenképpen Budapesten marad.

(Kiemelt képünk illusztráció Fotó: Merész Márton)