Késsel kért cigarettát – rendőrt kapott cserébe

A férfi késsel hadonászva fenyegetőzött, követelőzött.

2022. január 15., 12:26

Szerző:

Egy kunszentmártoni lakos tegnap délután felszállt egy Bács-Kiskun megyéből Budapestre tartó buszra. Röviddel az indulást követően zaklatni kezdte az utasokat: cigarettát követelt, és fel-alá járkált a járművön, agresszíven kiabálva. A vele utazók próbálták lecsillapítani, ám kevés sikerrel jártak – közölte pénteken a police.hu.

Mivel a férfi, számára érdemi reakciót nem kapott, így a nála levő késsel próbálta elérni célját és mint írják a közleményben,

késsel hadonászva fenyegetőzött, követelőzött, majd végigkarcolta egy ülés fejtámláját, és még a sofőr mikrofonjába is belekiabált.

Persze az utasok is cselekedtek és értesítették a rendőrséget az esetről, így a buszt a Népligeti pályaudvaron már várták az egyenruhások. A férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe. A nyomozók vizsgálják, hogy a büntetett előéletű férfi a cselekmény elkövetéskor állt-e bármilyen kábítószer hatása alatt.

(Kiemelt kép: Felfegyverkezve elkövetett rablás eszköze. Fotó: Police.hu)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.