Kényszergyógykezelésre küldhetik az újbudai rendőrgyilkost

A járőrautóban volt védőmellény, ami megmenthette volna a fiatal rendőr életét, de a bejelentés alapján az intézkedő egyenruhások nem tartották szükségesnek felvenni azt.

2023. július 19., 12:17

Szerző:

Több emberen elkövetett emberöles bűntettének kísérlete miatt vádemelést indítványoz a januári Lecke utcai rendőrgyilkosság gyanúsítottjával szemben a Központi Nyomozó Főügyészség, amely a férfi kényszergyógykezelését indítványozza – hangzott el az esetről tartott sajtótájékoztatón, szerdán.

Mint a nyomozás során kiderült, Sz. Szilárd nyöszörgő hangokat hallott a szomszéd lakásból az újbudai Lecke utcában, kiabálni kezdett, aztán betörte a szomszéd ajtaját. Az esethez kihívott rendőrökre aztán késsel támadt rá: két rendőrt súlyosan megsebesített, társukat, Baumann Péter főhadnagyot pedig szívtájékon szúrta, aki később belehalt sérüléseibe. A korábban több erőszakos bűncselekményért elítélt férfi éppen a próbaidejét töltötte.

A nyolcvan kilós, erős testalkatú, harmincöt éves támadót végül a közeli villamosmegállóban kapták el a rendőrök, miután lábon lőtték. Mint később kiderült, az újbudai rendőrgyilkosság elkövetője éppen az autójához sietett, vélhetően az ott tartott bozótvágót akarta magához venni, amikor sikerült elfogni.

A mai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre az is elhangzott, hogy a járőrautókban mindig vannak olyan védőmellények, amelyeket a tragédia után többen emlegettek potenciális életmentő eszközként – írta a Telex. Ebben az esetben azonban előzetesen nem tűnt indokoltnak a viselésük, ezért nem volt ilyen egyik intézkedő rendőrön sem. Terdik Tamás rendőrfőkapitány hozzátette, hogy a történtek után elkezdtek egyeztetni újabb védőmellények beszerzéséről, de hangsúlyozta, hogy ezek alapvetően nem arra vannak kitalálva, hogy egész nap hordják őket.

Dr. Fürcht Pál Zsolt nyomozásért felelős főügyészhelyettes határozottan cáfolta azokat a korábban a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint a rendőrök nem szakszerűen intézkedtek – olvasható a Telex cikkében. „Az első pillanatokban a létszámfölény ellenére az előny az elkövető oldalán volt, a rendőrök a lőfegyverüket sem használhatták a sötétben, ráadásul az elkövető hozzá volt szokva a sötéthez, erős testalkatú és a téveszméje is megerősítette őt, hogy az életéért küzdött” – mondta. Szerinte az, hogy az egyik rendőr a taktikai kesztyűjével eltörte a tőrt, szintén arra utal, hogy nem voltak alkalmatlanok a feladatra. Azt mondta, a rendőrök a sokkolót is megpróbálták alkalmazni, de nem jártak sikerrel.

(Fotó: illusztráció, Shutterstock)