Testi, lelki és szexuális bántalmazás gyanúja miatt indult nyomozás Szilágyi Liliána édesapja ellen
Lezajlott az első tárgyalás Szilágyi Liliána Eb-ezüstérmes úszó ügyében, vallomásában testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg édesapját, Szilágyi Zoltán úszót és edzőt.
Az Eb-ezüstérmes úszó, Szilágyi Liliána tavaly decemberben nyilvánosan testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg édesapját, Szilágyi Zoltánt. Az ügyvédként és úszóedzőként dolgozó férfi tagadta a vádakat, és becsületsértés vádjával beperelte Liliánát. A júniusi meghallgatásukon nem sikerült megegyezniük, ezért bírósági per indult – írja a Telex.
Az első tárgyaláson Szilágyi Liliána részletes vallomást tett arról, milyen bántalmazásokat kellett elszenvednie az édesapjától már gyerekkorától kezdve. Két-három éves volt, mikor az apja először megütötte, de az is előfordult, hogy addig tartotta őt a víz alatt, amíg el nem ernyedt. Vallomása szerint nyolc éves kora után kezdődtek a szexuális jellegű bántalmazások.
A bíró a tárgyaláson jelezte, hogy ahhoz, hogy a becsületsértési per folytatódhasson, előbb büntetőeljárásban szükséges kivizsgálni Szilágyi Liliána állításait. A Fővárosi Törvényszék szeptember 23-án tette meg a feljelentést, megküldte az ügy iratait a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak. A Rendőrség azt mondta a Telexnek, hogy a nyomozás már folyik, gyanúsítotti kihallgatás azonban még nem történt.
A Magyar Úszószövetség az úszónő vallomása nyomán vizsgálatot indított Szilágyi Zoltán ellen a uszodán és klubon belüli történések ügyében, és arra jutottak, hogy Szilágyi Liliána igazat mondott, ezért a szövetség által szervezett rendezvényeken nemkívánatos személynek nyilvánították a férfit.
(Kiemelt képünk: Kvangdzsu, 2019. július 24. Szilágyi Liliána a női 200 méteres pillangóúszás elődöntője után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 24-én. A versenyző bejutott a döntőbe. MTI/Kovács Tamás)