Kabátjába rejtett halakkal menekült a potyapecás

Már a kocsiját indította, amikor vállon ragadta a halőr a dunaharaszti potyapecást.

2023. október 27., 11:18

Szerző:

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emeltek vádat egy férfival szemben, aki az őt tetten érő halőröket intézkedés közben járművével akarta elsodorni.

A vádirat szerint a hivatásos halőrök 2022. decemberében Tasson, egy stégen érték tetten, és igazoltatni akarták.

A dunaharaszti férfi a kabátjába rejtette a zacskóban tartott halakat a hatóság elől, de mikor meglátta őket eldobta a zacskót, majd arra hivatkozott, hogy az engedélye a járművében van ezért az egyik halőr odaindult vele 

– írja a hvg.hu a Kunszentmiklósi Járási Ügyészség közleménye nyomán.

Az orvhalász halőrök felszólítására sem állt meg sőt,

beült a gépkocsijába, mikor azonban az őr odalépett hozzá, így nem tudta becsukni az ajtót. A férfi mégis elővette a slusszkulcsot és elindította a furgont, mintegy 15 métert haladtak úgy, hogy a halőr egyik kezével a vádlott karját, a másikkal a kormányt fogva lépdelt a gépkocsi mellett.

A másik halőr eközben összeszedte az eldobott halakat, majd társa segítségére sietett, és vállánál fogva próbálta visszatartani a járművel továbbra is lépésben haladó vádlottat. Miután a férfi megállt, a halőrök ott tartották, míg a rendőrök kiérkeztek.

Az ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja. Akár börtönbüntetés kiszabása is várhat rá. 

(Kiemelt kép illusztráció. Fotó: Felix Kästle / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)