Elfogtak egy embercsempészt az M1-esen

Az embercsempész huszonkilenc illegális bevándorlót szállított Ausztria irányába.

2023. június 20., 13:25

Szerző:

A tájékoztatás szerint kedd reggel – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztály jelzése alapján – a sztráda 165-ös kilométerénél állítottak meg a rendőrök egy kisteherautót.

A 32 éves román sofőr megállítását megelőzően egy előtte haladó autónak ütközött, majd kiugrott a gépkocsiból, de a rendőrök rövid időn belül a közelben elfogták – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

A kisteherautóban a sofőrön kívül huszonkilenc, magukat szír állampolgárnak valló ember utazott, akik jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni. A rendőrök a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra állították elő a menekülteket, akiket – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérnek az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A román állampolgárságú járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást – olvasható a police.hu beszámolójában.

Kiemelt kép: elfognak egy embercsempészt az M1-es autópályán 2023. június 20-n. Fotó: police.hu)