Járókelőket vegzált egy szegedi banda, nyolc fiatalt előállítottak

A rendőrök elfogták egy fiatalokból álló banda nyolc tagját, akik több embert is megtámadtak Szeged belvárosában – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.

2024. január 11., 17:13

Szerző:

A megalapozott gyanú szerint január elsején Szeged belvárosában egy fiatalokból álló társaság szóváltásba keveredett egy 42 éves férfival, majd körbeállták, hátba rúgták és még a földön is bántalmazták. A rendőrök a nyomozás során nyolc fiatalt azonosítottak, akiket elfogtak, előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki.

Kiderült, hogy december 29-én, egy fennálló tartozásra hivatkozva a tettesek közül többen megvertek egy másik férfit is, akitől az egyikőjük elvett négyezer forintot. A csoport egyik tagja december 30-án ismét bántalmazott egy helybéli lakost. Súlyos testi sértés, csoportosan elkövetett garázdaság, önbíráskodás, valamint kifosztás bűntett miatt indult ellenük eljárás.

Az erőszakos bandából két fiatalt őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)