Életveszélyesen bántalmazta a buszsofőrt, mert nem akart maszkot felvenni

A sofőr az ütés következtében azonnal eszméletét vesztette. 

2022. január 20., 19:50

Szerző:

Egy 31 éves férfi nem vette fel a maszkját, ezért a járványügyi szabályokra tekintette, a sofőr nem nyitotta ki a busz ajtaját. A méltatlankodó férfi a buszról leszálló sofőrt ezután ököllel fejen ütötte  – olvasható az Ügyészség közleményében.

A vádirat szerint a vádlott – egy 31 éves férfi – 2021. február 13-án, este, a IV. kerület, István út – Munkásotthon utca sarkán lévő buszmegállóban egy barátjával együtt fel akart szállni az Újpest-Központ irányából érkező 30-as jelzésű autóbuszra, a második ajtónál. A sofőr látta, hogy a vádlott a járványügyi szabályok alapján előírt, orrot és szájat eltakaró maszk nélkül akar felszállni, ezért nem nyitotta ki neki a busz ajtaját. A férfi ezek után az első ajtóhoz ment, és az előbbiek miatt számon kérte a sofőrt, aki jelezte, hogy az ajtót csak akkor nyitja ki, ha maszkot vesz fel – írja a közlemény. 

Miután a vádlott a megállóban tovább méltatlankodott, a sofőr kinyitotta az első ajtót, kiszállt a sofőr fülkéből és leszállt a buszról, majd a vádlotthoz fordult. A 31 éves férfi ekkor egy hirtelen mozdulattal, ököllel arcon ütötte a sofőrt, amitől ő az eszméletét vesztve, magatehetetlenül hanyatt esett és a fejét az aszfaltozott járdába ütötte. Ezután a férfi az eszméletlen sértettet a földön hagyva, elhagyta a helyszínt. A sértetthez a busz utasai hívtak mentőt.

A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a korábban már büntetett, 31 éves férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

(Kiemelt képünk: Forrás: Magyarország Ügyészsége)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.