Majdnem letörtétek a tükrünköt – de megbosszultuk!

Elgurult a gyógyszere a kiskunhalasi férfinek, amikor kora reggel súrolták a visszapillantó tükrét egy olyan mezőgazdasági úton, ahol a másik fél a bokrok miatt nem tudott lehúzódni.

2022. szeptember 30., 10:26

Szerző:

Egy kiskunhalasi férfi hozzátartozója társaságában, 2021 novemberében utasként utazott hozzátartozója autójában, Kisszállás közelében a reggeli órákban egy keskeny mezőgazdasági úton. Velük szemben érkezett a sértett az autójával, aki az út menti bokrok miatt nem tudott lehúzódni, ezért a két autó visszapillantó tükrei összeértek – olvasható az Ügyészség honlapján, ahol az is megtekinthető, miként tupírozzák fel a szőrüköt.

Az ütközés miatt szóváltás alakult ki a felek között, mely során a kiskunhalasi férfi kiszállt az autójából, és előbb veszekedni kezdett, majd a sértett gépkocsijának hátsó részébe többször is belerúgott. A rugdosást csak hozzátartozójának felszólítására hagyta abban, de eddigre már 200 ezer forintos kárt okozott. 

Később, még ugyanezen a napon a vádlott  délelőtti órákban Kisszálláson egy üzlet előtti parkolóban találkozott a sértett testvérével, aki kérdőre vonta őt a reggel történtek miatt. Heves szóváltás alakult ki kettejük között, ennek során az elkövető egyszer ököllel megütötte a testvért, majd egy közeli facsemete mellől kitörte a kb. 160 centiméteres támasztó karót, és azzal próbált a sértettre támadni, de ismerősei lefogták. 

Az ügyészség a férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével és rongálás vétségével vádolja, ezért vele szemben elzárás büntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Az esettel kapcsolatban mi ennyit szeretnénk hozzáfűzni:

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock.)

Zsenik: egy banda tagjai egy korábban ellopott autóval húzták a vastelepre a frissen eltulajdonított járművet. A bajai rendőrök összehangolt akciója során két tagot el is fogtak a bandából.