Botrány: rákos betegeken milliókat kaszálhatott a főorvos

Rendőrök vitték el a nyíregyházi kórházból azt a főorvost, aki a rákos betegeken milliókat kaszálhatott. 

2024. január 23., 17:08

Szerző:

A rendőrök azért vitték el a nyíregyházi kórház volt főorvosát, mert a gyanú szerint milliókat keresett azzal, hogy rákos betegeinek egy bizonyosfajta gyógyszert írt fel pénzért – írja a Blikk. A rendőrség egyelőre nem közölte, hogy a pénzért felírt gyógyszer hatékony-e vagy sem, illetve azt sem tudni, hogy drágábban adta-e a főorvos a daganatos betegeknek. 

A rákos betegeken milliókat kaszált a főorvos és az orvoslátogató

A rendőrség tájékoztatása szerint, a Nemzeti Védelmi Szolgálat kezdeményezésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a nyíregyházi kórház egyik korábbi osztályvezető főorvosa, valamint üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntett miatt egy gyógyszerforgalmazó társaság orvoslátogatója ellen. 

A nyomozás adatai alapján az 54 éves főorvos a nyíregyházi kórházban töltött munkaviszonya alatt elfogadta a 42 éves orvoslátogató által jogtalan előnyként felkínált pénzbeli juttatást egy bizonyos gyógyszer felírásáért cserébe. A főorvos a kórházban kezelt daganatos betegeinek rendszeresen az orvoslátogató által képviselt társaság által forgalmazott készítményt írta fel receptre, amiért dobozonként juttatást kapott. Ez az orvosnak több millió forint bevételt eredményezett. Az orvos és az orvoslátogató együttműködtek az ellentételezés banki műveleteinek lebonyolításában, a szükséges dokumentáció elkészítésében, továbbításában.

A Szabolcs vármegyei nyomozók a főorvost és az orvoslátogatót 2024. január 15-én a rendőr-főkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök kutatásokat tartottak, és lefoglalták a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó iratokat és elektronikus adatokat. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. A nyomozás folytatódik így várható, hogy a gyanúsítottak száma nőni fog.

Korábban egy másik főorvost is elvitt  a rendőrség

Tetten értek a nyomozók egy nyíregyházi főorvost és egy asszisztenst, akik a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért rendszeresen készpénzt fogadtak el – közölte korábban Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.  Azt írták, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrök üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást egy nyíregyházi főorvos és egy nyíregyházi asszisztens ellen. A nyomozók az egészségügyi dolgozókat kedden a munkahelyükön tetten érték, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságra előállították és kihallgatták őket.

A megalapozott gyanú szerint a 60 éves főorvos és az 59 éves asszisztens többször fogadott el betegektől, illetve azok hozzátartozóitól hálapénzt a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért, miközben állami egészségügyi jogviszonyban jártak el. A jogszabály által tiltott pénzügyi juttatások elfogadásával a főorvos és az asszisztens rendszeres jövedelemre tett szert – közölték. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a főorvost és az asszisztenst a gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Megjegyezték, hogy a nyomozás folytatódik és várható, hogy a „vesztegető oldalon állók jelenlegi létszáma bővülni fog”.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

Huszonöt év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság a Deák téri késelés egyik elkövetőjét - közölte hétfőn a Fővárosi Törvényszék. A tájékoztatás szerint a fiatal férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt ítélték el.