Kattant a bilincs a női olimpikon csuklóján: milliókat csalt ki az áldozataitól

Elítélte és börtönbüntetésre ítélte a bíróság Almási Lenkét, aki legalább 30 millió forintot csalt ki az ismerőseitől különböző egészségügyi indokokra hivatkozva.

2023. szeptember 2., 07:43

Szerző:

Egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt Almási Lenkét. A bíróság az ítéletben egyúttal elrendelte egy a vádlottal szemben korábban, más ügyben – szintén csalás miatt – kiszabott 1 év tartamú felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is – nyilatkozta a Blikknek Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.  A nyomozás ráadásul ezzel még nem ért véget, a tavasszal tett feljelentések kapcsán akár újabb börtön­évek várhatnak a volt olimpikonra.

A korábbi olimpikon tornász az 1980-as moszkvai nyári játékokon szerepelt, az utóbbi években azonban több embert is átvert, amivel – óvatos becslések szerint – összesen 30-35 millió forint kárt okozott az érintetteknek.

A Blikknek sikerült elérnie Almási Lenkét, de nem akart nyilatkozni, és tagadott. A lap szerint a közelmúltban egy Facebook-csoportot hoztak létre, ahol mindenki megoszthatta, mennyivel csapta be a volt sportoló. Akadt, aki viszonylag kisebb összeget, 250 ezer forintot adott kölcsön Almásinak, de megesett, hogy valakitől egyszerre 6,5 milliót csalt ki.

Az egyik becsapott azt nyilatkozta a lapnak, hogy összesen 7,5 millió forintot adott „a nagyasszonynak a mese szerinti kezelésére”. Almási egyesektől agytumorra hivatkozva, másoktól műtétre kért kölcsön. „Én az a típusú ember vagyok, aki százszor meggondolja, kinek ad kölcsön, s eddig soha nem adtam, mindig megneszeltem, ráéreztem, ha valami simli van a dologban. Ő azonban csodálatosan megvezetett. Az örökségemet is kicsalta tőlem a szélhámos olimpikon. Elherdáltam, amit szegény jó édesanyám rám hagyott, de megérdemlem, ha ilyen buta voltam. Persze én is feljelentettem. Az örökségemnek már lőttek, de jó lenne megkeseríteni a hátralévő életét” – mondta az átvert ismerős.

A Blikk szerint a sértettek nem értik, hova tudott ennyi pénzt eltapsolni Almási Lenke, aki albérletben lakott, illetve egy öreg kisautója volt, amit azóta már el is adott, de annak az árából sem törlesztett, mert a bank elvitte az érte kapott összeget.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)