Videó: betörőt ilyen könnyen még nem kaptak el a rendőrök a Józsefvárosban

Miközben társa egy tárolót rámolt ki, a horogra akadt fiatal nő a rendőrségi nyomkövető bokaperecét töltötte a villanyszekrényből – ez kijelezte azt is, merre jár éppen.

2023. szeptember 5., 17:36

Szerző:

„Ilyet még a sokat látott józsefvárosi nyomozók sem pipáltak”: így kommentálta a police.hu szerzője azt az értesülést, amely szerint a VIII. kerületben egy fiatal nő betörés közben töltötte fel a bűnügyi felügyelet miatt viselt elektronikus nyomkövetőjét.

A rendőrök azt írták, egy társasház tárolóhelyiségébe törtek be ketten Budapest VIII. kerületében augusztus 27-én, 0 óra után. A férfi és a nő szerszámgépeket loptak el, összesen mintegy 160 ezer forint értékben. A nyomozók a bűncselekmény bejelentése után azonnal visszanézték a biztonsági kamerák felvételeit.

Nem hittek a szemüknek, amikor meglátták, hogy miután társa berúgja a bejárati ajtót, egy fiatal nő őrködés közben a lakóház villanyóra-szekrényéből kezdi tölteni a lábán viselt elektronikus nyomkövető eszközt. Az ellopott gépeket végül biciklire pakolják és együtt távoznak.

A VIII. Kerületi Rendőrkapitányság az ügyben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen indított nyomozást. A kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket augusztus 31-én fogtak el a betörés helyszínétől nem messze. A korábbi bűncselekmény miatt elektronikus nyomkövetőt viselő, 23 éves B. Jenifert, valamint a 39 éves B. Imrét gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

(Kiemelt kép: nyomkövetőjét töltötte fel a villanyszekrényről a betörő. Fotó: képkivágás a police.hu videójából)