A bíróságon lenne a helye, de külföldön bujkálhat Balogh Sándor

2019 decemberében elfogatóparancsot adtak ki ellene.

2021. augusztus 24., 10:49

Szerző:

2019 májusában csak rövid hír volt az, hogy a Huszti úti munkahelyéről vitték el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik munkatársát, illetve elfogtak, majd letartóztattak két magánnyomozót is. Hamarosan kiderült, hogy a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség által elrendelt nyomozás egyik érintette a kormánykörökben mozgó üzletember, Balogh Sándor, aki akkor is jelentős posztot töltött be a vizes vb megrendezésére létrehozott BP2017 Kft. gazdasági igazgatójaként. Az üzletember korábban Mager Andrea közvagyonért felelős miniszter férje volt.

Baloghot az ügyészség azzal gyanúsította meg, hogy magánnyomozók segítségével adóhivatali nyilvántartásokból adatokat szerzett meg annak érdekében, hogy képben legyen arról, hogy vele és cégeivel szemben vizsgálódnak-e – írja a Blikk.

Emellett – mint a vádiratban is szerepel – a magánnyomozók további kapcsolataik révén a Belügyminisztérium által vezetett hatósági nyilvántartásokból, így a személyi és lakcímnyilvántartásból, az okmánynyilvántartásból, a gépjármű-nyilvántartásból és a szabálysértési nyilvántartási rendszerből is hozzájutottak adatokhoz. Mindezért Balogh Sándor 2017 márciusától 2018 januárjáig havi 2,1 millió forintot, 2018 februártól októberig havi 1,4 millió forintot, azaz összesen több mint 35 millió forintot fizetett ki a két magánnyomozónak. Az üzletembert azért is érdekelhette, hogy mit tud róla a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve az merre kutakodik, mert 587 millió forint adó elcsalása miatt is eljárás indult ellene. Az ügyészség Baloghon kívül még kilenc embert gyanúsított meg, majd emelt velük szemben vádat idén júniusban. Közülük hárman több hónapig le is voltak tartóztatva.

Az üzletember, aki szabadlábon védekezhetett, ki is használta a helyzetet: külföldre szökött. Pedig az ügyészségnek jelezték, hogy el akar menni az országból, hogy megússza a felelősségre vonást. Még ha a hatóságoknak nem is jeleznek Balogh-al kapcsolatban, akkor is tartaniuk kellett volna a férfi külföldre szökésétől, mivel ismert volt, hogy Afrikában többször járt, ott nagyon jó kapcsolatokkal és több ingatlannal rendelkezett. Balogh, másik nevén „Mr. Ghána” volt a külföldi kereskedőházak ötletgazdája, emellett a Magyar Afrika Társaság alapítója és elnöke, valamint ő szervezte meg például Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter ugandai látogatását is 2015-ben.

(Budapest, 2018. február 16. Balogh Sándor, a tavaly megrendezett budapesti 17. vizes-világbajnokság egyik főszervezője beszél, miután átvette az egyesület különdíját Orodán Sándortól, a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének elnökétől (j) a XIV. alkalommal megrendezett Szóvivő Bálon Budapesten, az Európa rendezvényhajón 2018. február 16-án. MTI Fotó: Soós Lajos)



11:59

Csalás gyanújával indítottak figyelmeztetést szakértők, miután a mobilszolgáltatók nevében elkövetett akciók után a banki szektor lett a netes bűnözők legújabb célpontja. A szakemberek szerint néhány egyszerű szabály betartásával sokan megóvhatják magukat a kártól.