A taksonyi láncfűrészes nem tér vissza

Roppant hétköznapi módon ér véget a taksonyi lánfűrészes férfi esete: vádemeléssel.

2022. szeptember 1., 08:54

Szerző:

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett 47 éves férfival szemben, aki Taksony egyik utcájában láncfűrésszel támadt a vele szemben intézkedő rendőrökre két évvel ezelőtt.

Tanulság: ne Doom-ozzál sokat

A vádirat szerint a férfi 2020. szeptember 27-én a szomszédaival szemben agresszívan, támadólag lépett fel: egy működésben lévő benzinmotoros láncfűrésszel fenyegette őket, valamint tárgyakat rongált meg – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A szomszédok bejelentésére rendőrök érkeztek a helyszínre, akik felszólították a férfit, hogy a láncfűrészt tegye le, ő azonban a felszólításnak nem tett eleget, és a rendőrökkel szemben is támadólag lépett fel. A vádlott azzal a többször megismételt kijelentéssel, hogy most mind meghalnak, a továbbra is működésben lévő láncfűrészt mellkasmagasságban tartva megindult a járőrök irányába. A gázkarral a gép fordulatszámát megemelte, majd a láncfűrészt föl-le, illetve oldalra mozgatva kaszáló mozdulatokat tett az eljáró rendőrök felé.

Az intézkedő rendőrök kizárólag azért nem szenvedtek sérülést, mert a vádlott támadása elől hátrálni kezdtek. Ha nem ezt teszik, a vádlott a láncfűrésszel elérte, és a fejükön vagy felsőtestükön megsebesítette volna a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket – írták.

A férfi ezután visszafutott a kertjébe, majd behúzta a kertkaput. A rendőrök követték az őrjöngő férfit, majd amikor a kapuhoz értek, a vádlott ismét az egyik rendőr felé irányította a működő láncfűrészt úgy, hogy azt a kerítés résein tolta kifelé.

A rendőrök végül testi kényszert alkalmazva elfogták és előállították a férfit.

Az ügyben a Legfőbb Ügyészség kijelölése alapján eljáró Fővárosi Nyomozó Ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő 47 éves férfival szemben hivatalos személy, illetve több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Budapest Környéki Törvényszékre.

A vádlott jelenleg egy korábbi, másik ügyben - hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt – kiszabott jogerős fegyházbüntetést tölti – áll a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: 168.hu | Merész Márton)