Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor január 27-i felszabadításának évfordulója.
Bár nem kirívó mértékben, de jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban a mozijegyek ára.
Életének 82. évében meghalt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató.
Közeledik a 2025-ös Oscar-gála, ezért összegyűjtöttük a filmeket, amelyek a legjobb filmnek járó díjért versenyeznek.
Izgalmas kulturális programokkal ér véget az év első hónapja.
2019. szeptember 10., 06:55
Szeptember 10-én tölti be életének 80. évét Gombár Csaba politológus-szociológus, a Magyar Rádió egykori elnöke. Barátai, tisztelői ebből az alkalomból emlékkönyvet készítettek. Az alábbiakban e kötetből teszünk közzé egy részletet.
2019. szeptember 9., 20:00
A Zenekar az egész világ című kötetből szinte mindent megtudhatunk a nemzetközi hírű karmesterről, ami csak bárkit érdekelhet, és rengeteg egyebet, tán sosem hallottat is, zenéről és emberekről.
2019. szeptember 9., 13:41
2019. szeptember 8., 14:00
2019. szeptember 7., 10:00
Ismét piknikeznek Lipócia polgárai. Szeptember 7-én megnyílnak a tematikus utcák, megelevenedik a három színpad, lesznek klasszikus és dzsesszkoncertek és irodalmi találkozások is.
2019. szeptember 5., 19:04
Alapkönyv kezdőknek és haladóknak.
2019. szeptember 3., 19:24
2019. szeptember 3., 10:20
2019. szeptember 2., 13:48
2019. szeptember 1., 21:12
2019. augusztus 30., 19:02