Akár hétvégén is remek szórakozást nyújthat egy-egy klasszikus film.
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legfrissebb részt, ne hagyja ki!
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A koncert meglepetést is tartogat, hiszen Schubert kuriózumnak számító kórusművét, amelyet a 92. zsoltár héber szövegére komponált e koncert kedvéért tanulta meg Benjamin Appl.
Ady Endre és Léda kapcsolatának egyik tragédiája, hogy Léda 1907-ben halva született kislányt hozott a világra. Bár egyértelmű bizonyítéka nincs, Ady magáénak érezte a gyermeket. Néhány évvel később, már Ady halálát követően, szárnyra kapott a pletyka, hogy a költőnek van egy fia.
2023. október 9., 20:22
Egy a gond – mindez Kudlik Júlia nélkül várható.
2023. október 9., 19:49
Kedden hallgatják meg azokat a jelölteket, akik a minisztérium szerint érvényes pályázatot adtak be a Magyar Színház (volt Nemzeti Színház) vezetésére. Halasi Dánielét pénteken délután érvénytelenítették, jogorvoslati lehetőségre sem adva alkalmat.
2023. október 9., 12:34
Pedig a jelenlegi igazgató, Mácsai Pál mándátuma csak másfél év múlva járna le. Már a lehetséges utód is megvan. Illetve a Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház vezetői pályázatának elbírálása is folyik.
2023. október 7., 18:28
„Mekkora bűn, ha valaki azt kéri, fogjam meg a farkát?” – kérdezte Kútvölgyi Erzsébet Veiszer Alindától, amikor Marton László zaklatási ügyére terelődött a szó.
2023. október 7., 10:45
A Berlinálén, Cannes-ban és Annecyban vetített animációkat is lehet majd látni a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon, amelyet október 11. és 14. között rendeznek meg Budaörsön.
2023. október 6., 19:45
53 éves korában meghalt Keith Jefferson amerikai színész. aki játszott többek között Quentin Tarantino több olyan kultfilmjében is szerepelt, mint a Django elszabadul, az Aljas nyolcas, a Volt egyszer egy... Hollywood. 53 évet élt.
2023. október 6., 17:46
Kétlemeznyi anyag kiadásával és megírásával zárja jubileumi évét a 30 éves Anima Sound System. A hazai elektronikus zenei színtér kiemelkedő csapata egy Bob Dylan-feldolgozáslemezt és Derkovits címmel saját dalokból álló anyagot is megjelentet a közeljövőben.
2023. október 6., 16:53
Harminc évvel az eredeti kiadás után, technikailag korszerűsített formában újra megjelent a Kopaszkutya című film zenéje, amelyen a Hobo Blues Band dalai hallhatók.
2023. október 5., 17:36
Indoklásuk szerint a nagyobb hatékonyság érdekében a magyarországi, csehországi és szlovákiai tevékenységüket inkább Prágába központosítják.
2023. október 5., 13:30
A norvég írót telefonon értesítették, hogy idén ő kapja az elismerést.
2023. október 4., 15:31
Mások mellett Stimming, a Love'n'Joy, a Klawo, az Elephants From Neptune és Lenny, a hazai színtérről a Carson Coma és Sisi is fellép a kelet-európai régió izgalmas előadóit felvonultató Budapest Showcase Hub-on (BuSH) november 2-től 4-ig.
2023. október 3., 14:39
A legjobb európai alkotásnak járó Ezüst Méliés-díjat kapta a Műanyag égbolt, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta 2123-ban játszódó animációja a Strasbourgi Európai Fantasztikus Film Fesztiválon – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-t.
2023. október 3., 12:50
Hamarosan megjelenő születésnapi kötetének alkalmából adott interjút az RTL-nak Parti Nagy Lajos, aki mesélt a versek áráról, a regnáló rezsimhez való viszonyáról, a közéleti költészetről és szóba jött Kemény István is.
2023. október 2., 16:00
Az utóbbi években két magyar író – Krasznahorkai László és Nádas Péter – is rendre felbukkan az esélyesek között néhány nappal az irodalmi Nobel nyertesének bejelentése előtt. A fogadóirodák listáin ilyen magasan azonban még soha nem volt magyar.
2023. október 2., 11:39
Mint ismert, pénteken tömeges elbocsátás történt a Petőfi Rádiónál, a 20 fős állományból 18 embert elküldtek. Erős profilváltás történik a műsorok terén is, például ezután csak magyar zenét sugároznak.
2023. október 1., 19:49
Jake Abraham brit színész az év elején beszélt rákdiagnózisáról, hogy mások életét megmenthesse, mivel, ahogy mondta, „túl sokáig halogatta” a vizsgálatot. 56 éves volt.
2023. október 1., 18:32
Ötvennégy éves korában elhunyt Varga Veronika francia-magyar színésznő – tudatta családja vasárnap.
2023. október 1., 08:37
Az egyetem vagy főiskola elvégzése után egyszerre érezzük a felnőtté válás szabadságát, valamint a felelősséggel járó kétségeket: megfelelünk-e majd az új feladatoknak, képesek leszünk-e megszerezni álmaink állását, alkalmasak vagyunk az áhított pozícióra? Ezekkel a kérdésekkel mindenki szembenéz, a kihívások első lépcsőfoka pedig a megfelelő önéletrajz elkészítése. Utóbbi megléte sokkal fontosabb tényező az álláskeresés során, mint azt kezdő munkavállalóként hinnénk.