Akár hétvégén is remek szórakozást nyújthat egy-egy klasszikus film.
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legfrissebb részt, ne hagyja ki!
Újraindult Réczei Tamás Dobd be magad! című műsora, és a harmadik epizód vendége Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója. A talkshow ezúttal is kizárólag a 168.hu felületén látható – alább találja a legújabb részt, ne hagyja ki!
Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész Franz Schubert Téli utazását adja elő a magyarországi deportálások 80. emlékévének kiemelt eseményén az Óbudai Zsinagógában szeptember 30-án 19 órakor. A koncert meglepetést is tartogat, hiszen Schubert kuriózumnak számító kórusművét, amelyet a 92. zsoltár héber szövegére komponált e koncert kedvéért tanulta meg Benjamin Appl.
Ady Endre és Léda kapcsolatának egyik tragédiája, hogy Léda 1907-ben halva született kislányt hozott a világra. Bár egyértelmű bizonyítéka nincs, Ady magáénak érezte a gyermeket. Néhány évvel később, már Ady halálát követően, szárnyra kapott a pletyka, hogy a költőnek van egy fia.
2022. június 16., 20:42
A Budapest Jazz Orchestra és a Studio 11 állandó tagjának halálhírét a Magyar Jazz Szövetség jelentette be közösségi oldalán.
2022. június 16., 12:22
Amerikai tulajdonosok veszik át a magyar fesztiválok szervezését.
2022. június 16., 11:44
560 millióból készült, miközben csak 18 ezren váltottak jegyet a Hosszú Katinka-filmre.
2022. június 15., 21:31
Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert harminc év után hátrébb lép, és átadja a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, valamint a Sziget Fesztivál szervezését és irányítását az amerikaiaknak.
2022. június 15., 17:27
Kénytelen változtatni nyitvatartási rendjén a Magyar Természettudományi Múzeum, miután az energiaárak emelkedése miatt a kiállítások üzemeltetésének díja a korábbiakhoz képest többszörösére nőtt.
2022. június 15., 15:54
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és Pálházi Bence Bandája a népzene és a szimfonikus zene találkozását állítják az est középpontjába.
2022. június 15., 15:12
Bojár Iván András írása a Néprajzi Múzeum új épületéről a 168 Óra hetilap 2022. június 2-i számában jelent meg.
2022. június 15., 10:41
A Margitszigeti Szabadtéri Színházban 2022. június 17-én és 18-án rendezik meg a KŐSZÍVŰ – a Baradlay legenda musical ősbemutatóját. A Margitszigeti Színház és a MusicalNeked Produkció közös bemutatója különlegesen szép dallamokkal és kifejezetten a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra megálmodott, eddig még sosem látott látványvilággal kerül színre.
2022. június 13., 20:50
Pár órával a kezdés előtt fújták le a Rolling Stones hétfő esti amszterdami koncertjét Mick Jagger koronavírus-fertőzése miatt.
2022. június 13., 07:39
Zelenszkij színésztársai is fellépnek az Ukrajnát támogató jótékonysági koncerten a Bakáts téren – tudta meg a IX. kerületi önkormányzattól a Telex.
2022. június 10., 21:07
65 éves korában elhunyt Julee Cruise.
2022. június 10., 21:02
Még bontatlan a csomag – benne az idei könyvünnepi vásárfia, mellyel megleptem magam, magam. Szippantsák be velem a nyomda illatát!
2022. június 8., 21:37
Hamarosan kiírhatják a pályázatot a 90,3-ra. A Tilos médiaszolgáltatási jogosultságát a médiatanács nem újítja meg.
2022. június 8., 20:54
Magyar márkák, magyar plakátok címmel emblematikus magyar márkák plakátjaiból nyílik kiállítás csütörtökön az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
2022. június 5., 20:10
Val Kilmer és Tom Cruise dialógusa mesterséges intelligenciával készült a Top Gun: Maverick című filmben, mivel Kilmer már nem tud beszélni.
2022. június 3., 19:38
Luhanszk és Moszkva testvérváros lett, a kettejük közötti együttműködés új távlatokat nyit – jelentette be pénteken Leonyid Paszecsnyik, a Moszkva által függetlennek elismert Luhanszki Népköztársaság vezetője Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester látogatása alkalmából.
2022. június 3., 14:46
Két év kihagyás után rendezik meg újra Zalaegerszegen a város legnagyobb szabadtéri rendezvényét, az Egerszegfesztet, amely június 17. és 19. között a korábbiaknál is kiterjedtebb belvárosi helyszínen várja majd a látogatókat – közölte a fesztivál pénteki sajtótájékoztatóján a zalai megyeszékhely polgármestere.
2022. június 2., 12:39
A Magyar Képregény Szövetség 17. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét június 3. és 5. között. A vásárra június 5-én, vasárnap 11 és 17 óra között kerül sor a Dürer Kertben, ahol képregényes programokkal, beszélgetésekkel, előadásokkal, workshopokkal is várják az érdeklődőket.