Váratlanul leváltották a Disney vezérigazgatóját

A Disney árfolyama több mint 40 százalékot esett tavaly óta. 

2022. november 21., 10:59

Szerző:

Bob Iger, aki 15 évig, egészen 2020-ig volt a Walt Disney vezérigazgatója, azonnali hatállyal újra a cég élére került – írja az Axios alapján a Telex.hu.

Iger Bob Chapeket váltja, aki közvetlen utódja volt. A helyzet azért érdekes, mert júniusban három évvel meghosszabbították Chapek szerződését, most mégis megtörtént a váltás.

A Disney egy közleményben azzal indokolta a cserét, hogy „a Disney az iparági átalakulás egyre összetettebb időszakába lép, Bob Iger egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy átvezesse a vállalatot ezen a sorsdöntő időszakon”. Iger egyébként maga választotta ki Chapeket utódjának.

A Disney árfolyama nyolcéves mélyponton áll, 43 százalékot esett vissza a 2021. márciusi csúcshoz képest. A vállalat elég gyenge eredményjelentést tett közzé, amely ugyan növekedést mutatott a streamelési szolgáltatás esetében, ami azonban nagy költséggel járt a Disney számára. A streamingüzletág így is 1,5 milliárd dolláros veszteséggel zárt a negyedik negyedévben.

(Kiemelt kép: Bob Iger, a Disney elnöke 2021. november 6-án Los Angelesben, Kaliforniában. Fotó: Image Press Agency / NurPhoto / NurPhoto az AFP)

 

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.