„Fejlettségi szintünk még mindig megegyezik a neandervölgyi emberével”

Makranczi Zalán játssza Vidrozsilt, a tornatanárt az Átrium új előadásában, a Hannibál tanár úrban. A produkció bemutatója december 3-án lesz, rendezője Vidovszky György. Makranczi Zalánnal humorról, szerepépítésről és a mű fájó aktualitásáról beszélgettünk.

Nagyon sokfelől érkezett az az alkotócsapat, amely a Hannibál tanár úr című előadást létrehozza. Milyennek találod a közös munkát?

Épp azért mondtam nagy örömmel igent erre a felkérésre, mert egy csomó olyan ember szerepel benne, akikkel bár ismerjük egymást, mert minimum húsz éve vagyunk a pályán, de eddig még sosem volt alkalmunk együtt dolgozni. Ilyen például Kovács Krisztián, Katona László, Baksa Imre – de Parti Nóra is, akivel munkatársak voltunk a Bárka Színházban, de sosem volt olyan előadás, amiben mindketten játszottunk volna. Remek csapat ez, ahányan vagyunk, annyiféle helyről jöttünk, és annyiféle különböző színházat csináltunk. Nagyon érdekes volt, ahogy a próbafolyamat alatt szépen egymáshoz csiszolódtunk.

Szerinted mi az, ami ma aktuálissá teszi Nyúl Béla tanár úr történetét?

Sajnos nem kell messzire menni ahhoz, hogy ezt megértsük. A történelem ismétli önmagát, még akkor is, ha nem pontosan ugyanazok a helyzetek ismétlődnek meg ma, mint a huszadik század első felében. Azt látjuk, hogy nagyon hasonló helyzetekre az emberek nagyon hasonlóan reagálnak immár több ezer éve. Nagyjából ez is mutatja, hogy a fejlettségi szintünk még mindig megegyezik a neandervölgyi emberével. A különbség csak annyi, hogy ma már mobiltelefonokat használunk és atombombát – de ezen kívül nem sok minden változott. Amikor egy rendszer el akar lehetetleníteni valakit, akkor az illetőnek két választása van: vagy hagyja, hogy felzabálja a rendszer, vagy beáll a sorba. Mindig érdekes kérdés, hogy az ember melyik mellett dönt – harmadik lehetőség ugyanis általában nincs.

(Fotó: Lakatos Péter)

Vidrozsil tornatanár figuráját alakítod. Ki ő?

Egy rendes, becsületes náci. Az a fajta, aki ebből nem csinál titkot. Vidovszky Györggyel, az előadás rendezőjével épp arról beszélgettünk a napokban, hogy igazából nem a Vidrozsiloktól kell a világban félni, mert azt nagyon pontosan lehet tudni, hogy tőlük mit várhatunk.

Kiktől kell félni akkor?

A bizonytalanoktól. Azoktól, akik a második világháborúban nem csináltak semmit, csak másfelé néztek, amikor éppen mellőlük vitték el a zsidókat. Ez az a tömegbázis, amely lehetővé teszi, hogy ezek a dolgok megtörténjenek.

Mennyire lesz sötétre hangolt az előadás, és mennyire fér el benne a humor?

A humor szerintem mindig mindenben elfér. Ez az előadás is olyan, hogy hála a jó égnek, mi, akik játsszuk, életigenlő csapat vagyunk. Érezzük, hogy melyek azok a pontok, ahol annyira tragikussá válik az előadás, hogy egy-egy poénnal ellenpontoznunk kell. De a mű eredendően szatíra, amit alapból elég nehéz száz százalékig komolyan venni. Nézd legott komédiának – Madách Imre után csak ezt tudom javasolni mindenkinek.

(Kiemelt képünk: Fotó - Lakatos Péter)

(x)