A nyár első hónapja máris rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy kimozduljunk és testileg-lelkileg feltöltődjünk.
Hogyan alakul manapság a szülők és a kamaszok viszonya? Erre keresi a választ egyre több sorozat, könyv és szakember is.
Az olvasás még mindig az egyik legkellemesebb kikapcsolódási forma, és a legfrissebb könyvek ezúttal sem okoznak csalódást.
Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.
A Netflixen számos olyan sorozat található, amit akár egy hétvége alatt végig lehet nézni. Ezeket nem érdemes kihagyni!
2023. május 18., 18:05
Hetvennyolc évesen elhunyt Helmut Berger osztrák színész, Luchino Visconti filmjeinek visszatérő szereplője, II. Lajos bajor király kétszeres megformálója.
2023. május 18., 14:23
A Magyar Mozgókép Fesztivál idén Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla (Richy) producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kiemelkedő pályáját méltatja életműdíjjal.
2023. május 18., 13:12
Van köztük animáció, romantikus vígjáték, történelmi kaland, dokumentum és játékfilm is.
2023. május 17., 18:40
Polgár Csaba rendezésében mutatja be Dézsi Fruzsina A helyzet ura című új drámáját a TÁP Színház és a Trafó.
2023. május 17., 07:00
Koncertekkel, zenés, táncos produkciókkal, az ország egyik legnagyobb kézműves seregszemléjével köszöntik Szeged napját a hétvégén.
2023. május 16., 20:43
A tulajdonosok nem is tudták, hogy eredeti Rembrandt-műveket őriznek, pedig már több mint kétszáz éve a birtokukban voltak.
2023. május 16., 15:13
Az indiai születésű brit-amerikai író először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy tavaly augusztusban egy New York-i irodalmi fesztiválon súlyosan megsebesítették.
2023. május 16., 10:33
Sztárszereposztással készít filmet David Mamet a Kennedy-gyilkosságról. Az Assassination forgatása szeptemberben kezdődik Kanadában.
2023. május 15., 14:11
Június 13-án rendezik meg a Tünet Búcsú című programot a Trafó Kortárs Művészetek Házában; a független előadóművészeti társulat múltidéző installációkkal, vetítésekkel és búcsú-performansszal várja a közönséget.
2023. május 14., 18:06
Muzsikál az erdő a Hírös Városban címmel május 20-án a kecskeméti Nyíri erdőben, 21-én pedig Lakitelek-Tőserdőn folytatódik a Muzsikál az erdő programsorozat.
2023. május 13., 14:32
A Campona Victrix - Győzedelmes Campona, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti kiállítóhelye lesz, ahol rengeteget tudhatunk meg a római-kori Pannóniáról.
2023. május 12., 17:55
A frissen felújított amszterdami Rembrandt-házban Rembrandt van Rijn holland festő művei által inspirált tetoválásokkal gazdagodhatnak az odalátogatók.
2023. május 12., 16:36
Családja, barátai, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára Török Ádámot, a magyar progresszív blues-rock egyik legfontosabb alakját, a Mini együttes vezetőjét pénteken délután az Óbudai temetőben.
2023. május 12., 15:14
A díjakat a Trafóban adták át, a kuratórium a két nyertes előadás mellett idén különdíjat is osztott.
2023. május 12., 12:52
Hosszan tartó betegség után hetvenhárom éves korában elhunyt Adorján András nemzetközi sakknagymester, sakkolimpiai bajnok és szakíró.
2023. május 11., 15:28
Francia-katalán duó előadását látja vendégül a Trafó a hétvégén.
2023. május 10., 17:58
A többi között mászófal, óriáscsúszda, több ugrálóvár, motoros bemutató, bábszínház, vívás, sakk és a Vissza a jövőbe-filmekből ismertté vált autó, a DeLorean DMC-12 egy példánya is várja a látogatókat a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben a hónap utolsó hétvégéjén, a gyereknap alkalmából.
2023. május 10., 16:22
Társadalomtudományok kategóriában az Asztúria hercegnője-díjat Hélene Carrere d´Encausse francia történész nyerte el idén.