Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.

2023. május 31., 12:31

Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért. Továbbá Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor is vehet át elismerést egy-egy kötetéért.

2023. május 27., 08:13

Életének 82. évében pénteken hajnalban elhunyt Szegedi Erika színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja – közölte a Vígszínház a Facebook-oldalán pénteken este.

2023. május 25., 14:11

Három játékfilmmel a hivatalos program versenyében az olasz filmművészet képviselteti magát idén a legtöbb alkotással a vendéglátó Franciaország és az Egyesült Államok mellett a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

2023. május 23., 19:54

Ismét dolgozni kezdett Salman Rushdie brit író, akinek a tavaly ellene elkövetett késes támadás miatt kellett kényszerszünetet tartania az alkotói munkában – írta a BBC hírportálja.