Kiderült, hogyan mentették meg a sörfőzdék a dán festőket

A 19. századi dán festők alkotásait vizsgáló kutatók élesztő és gabonák nyomait fedezték fel a képeken, ami a szakemberek szerint arra utal, hogy a mesterek a vásznak alapozásához a sörfőzdék melléktermékeit használhatták fel.

2023. május 25., 14:19

Szerző:

A Science Advances folyóirat szerdai számában megjelent tanulmány szerzője, Cecil Krarup Andersen restaurátor elmondta, hogy eredetileg állatmaradványokból származó ragasztót kerestek, és meglepte őket, amit találtak. A festők a sörkészítés melléktermékeit kenték fel a vásznaikra az alapozáshoz – magyarázta Andersen. Az alapozás, amely segíti a festék jobb megtapadását a felületen, ma általában fehér gesso alapozópasztával történik.

A kutatók a dán festészet első mesterei között emlegetett Christoffer Wilhelm Eckersberg és Christen Schiellerup Kobke képeit vizsgálták a tanulmányban. A vásznak elemzéséhez a korábbi konzerválás során eltávolított keskeny vászoncsíkokat használtak fel.

Fabiana Di Gianvincenzo, a tanulmány vezető szerzője, a szlovéniai Ljubljanai Egyetem kutatója elmondta, hogy eredményeik szerint a megvizsgált tíz festményből hétnél élesztő-, búza-, rozs- és árpafehérjék keverékének nyomát találták meg, a dán sör néhány fontos hozzávalóját.

Mivel a sör értékes portéka volt akkoriban, valószínűleg a helyi sörfőzdékből szerezték be a vásznak alapozásához a maradék cefrét – állapították meg a kutatók.

(Kiemelt kép: egy férfi Christoffer Wilhelm Eckersberg dán művész festményeit nézi az „Eckersberg – Valóság varázsa” című kiállításon a hamburgi Kunsthalle-ben, 2016. február 10-én. Fotó: Lukas Schulze / dpa Picture-Alliance via AFP)