Elhunyt Szegedi Erika színésznő

Életének 82. évében pénteken hajnalban elhunyt Szegedi Erika színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja – közölte a Vígszínház a Facebook-oldalán pénteken este.

2023. május 27., 08:13

Szerző:

Balerinának készült, később a Színművészeti Főiskolán tanult Pártos Géza osztályában, majd egy évadra a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol elsőként Dürrenmatt Fizikusok című tragikomédiájában a fiatal ápolónő szerepe várt rá – írták a közleményben.

A Vígben töltött évtizedek alatt több mint 70 szerepben állt színpadra. Felejthetetlen alakításai közé tartozik Adél Az üvegcipőben, Kata A makrancos hölgyben, Abigail A salemi boszorkányokban, Anna a Platonovban és Roxane a Cyranoban.

„Királynői alkata, csodálatos hangja, elsöprő energiája nagy drámai szerepekre predesztinálta, de felejthetetlen alakításokat nyújtott vígjátéki szerepekben is."

„Utolsó vígszínházi szerepében, a 2012-ben bemutatott Monokliban is múlhatatlan derűvel sziporkázott, hol kisgyermekként, hol pedig fölényes, rafinált asszonyságként komédiázott" – írták róla.

Szegedi Erika 1964-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Egy évadon át a kecskeméti Katona József Színházban lépett fel. 1965 és 2013 között a Vígszínház tagja volt.

Munkásságát számtalan szakmai díjjal és állami kitüntetéssel ismerték el: 1973-ban Jászai Mari-díjat, 1986-ban érdemes művész kitüntetést, 1993-ban Déryné-díjat kapott. 2013-ban kiváló művész díjban részesült. 2019-ben Tolnay Klári-díjjal ismerték el.

(Kiemelt kép: Szegedi Erika 2014. szeptember 10-én. Fotó: Zih Zsolt / MTI)

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.