Venezuelában is megjelent a koronavírus erősen fertőző brazíliai törzse

Fertőzőbb és veszélyesebb más törzseknél.

2021. március 4., 05:48

Szerző:

Három városban tíz betegnél mutatták ki a szóban forgó vírusmutációt, amely fertőzőbb és veszélyesebb más törzseknél. Arra kérte az egészségügyi hatóságokat, hogy az oltási kampány során részesítsék előnyben azokat a térségeket, ahol a brazil vírusmutáció felbukkant - mondta szerdán Nicolás Maduro államfő.

Venezuelába február 13-án érkezett meg az első vakcinaszállítmány, százazezer adag Szputnyik V nevű orosz oltóanyag. A hatóságok kétszázmillió dollárt költöttek tízmillió adag beszerzésére. Maduro hétfőn bejelentette, hogy félmillió oltás érkezett a kínai Sinopharm vakcinából, orvosoknak szánt védőfelszerelésekkel együtt.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint latin-amerikai országban a járvány kezdete óta közel 139 934 ember kapta el a vírust, és 1353-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

 

(Kiemelt kép: Medical workers wearing Personal Protective Equipment (PPE)  EPA/MARKO DJOKOVIC)