Szélsőségesek katonákra támadtak Maliban, több mint hatvanan meghaltak

Két katonai előőrsre támadtak rá szélsőségesek Maliban, az összecsapásban több mint hatvanan, köztük katonák, civilek és támadók is életüket vesztették, többen megsérültek – közölte az ország hadserege csütörtökön.

2022. július 28., 16:52

Szerző:

Az ország középső részén fekvő két katonai bázis előőrsét érő szerda reggeli támadásban tizenöt katona és három civil halt meg. A mali hadsereg jelentése szerint negyvennyolc szélsőséges támadóval végeztek. Az állami hadsereg katonái közül huszonöten megsebesültek, öten súlyosan.

A támadók egy harmadik településen lévő előőrsre is rátámadtak, ám a jelentés szerint ezt a támadást sikerült visszaverni: a támadók három járművét megsemmisítették és lefoglalták katonai felszereléseiket.

A szélsőséges iszlamista csoportok évek óta veszélyt jelentenek a nyugat-afrikai Maliban. 2012 óta három katonai puccs történt, a jelenlegi junta és a Maliban 2013 óta békefenntartó missziót ellátó ENSZ-erők (MINUSMA) tagjai között egyre növekvő feszültség érezhető.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: AFP)