Putyin: hiba volt tankokat küldeni Magyarországra

Vlagyimir Putyin szerint az Egyesült Államok ugyanazokat a hibákat követi el, mint a Szovjetunió.

2023. szeptember 12., 11:30

Szerző:

Szerinte Washingtonnak „nincsenek barátai, csak érdekei” – idézi a Reuters az orosz elnököt, aki a vlagyivsztoki Keleti Gazdasági Fórumon tartott beszdet. Amikor arról kérdezték, hogy Oroszországot gyarmatosító hatalomnak tekinti-e, amiért Moszkva 1956-ban Budapestre, 1968-ban pedig Prágába küldött tankokat, Putyin azt válaszolta: 

„hiba volt.”

A portál megemlíti, hogy az 1956-os magyar felkelést szovjet tankok és csapatok verték le. A harcokban legalább 2600 magyar és 600 szovjet katona vesztette életét.

„Nem helyes olyan külpolitikai lépéseket tenni, amelyek sértik más népek érdekeit” 

– jelentette ki Putyin. 

A magyarországi nyilvánosságban nagy port kavart az utóbbi időben megjelent orosz történelemtankönyv, mivel az 1956-os forradalom felkelőit lázadó fasisztákként mutatja be. A kormányt sok kritika érte ezzel kapcsolatban, mivel nem tettek látható lépéseket az ügyben, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazta meg, aki azt mondta: vannak olyan kérdések, amelyekről a kormány még csak vitázni sem hajlandó, és ezek közé tartozik az 1956-os forradalom is.

(Kiemelt képünkön Vlagyimir Putyin orosz elnök videokapcsolaton keresztül részt vesz a Marsall Rokosszovszkij komphajó zászlófelvonási ünnepségén a Moszkva melletti Novo-Ogarjovo állami rezidencián 2022. március 4-én. fotó: Alexey NIKOLSKY / SPUTNIK / AFP)

 

 

 

13:12

Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját.

Az Egyesült Államok minden államában meghaladta a 20 százalékot az elhízott felnőttek aránya tavaly, a tagállamok csaknem felében pedig az ott élők több mint harmada elhízott volt – derül ki az amerikai egészségügyi központ jelentéséből.