Nem alapít új pártot Donald Trump

"Miénk a Republikánus Párt, amely egységes lesz és erősebb, mint valaha" - mondta a volt amerikai elnök vasárnap a Konzervatív Politikai Akciócsoport nevű szervezet éves konferenciáján.

2021. március 1., 05:54

Szerző:

A republikánus politikus - aki első nyilvános beszédét tartotta a Fehér Házból való távozása óta - álhírnek nevezte az új párt alapításával kapcsolatos találgatásokat. Trump úgy fogalmazott: "Nem alapítok új pártot, ez álhír volt. Nem lenne zseniális? Indítsunk egy új pártot, és osszuk meg a szavazatainkat, hogy soha ne nyerhessünk. Nem, ez nem érdekel minket." - fogalmazott a volt elnök, aki nem zárta ki, hogy 2024-ben elindul az elnöki pozícióért folyó versenyben. "Ki tudja, akár úgy is dönthetek, hogy harmadszor is megverem őket" - mondta a volt elnök.

 Donald Trump azt jósolta, hogy a Demokrata Párt "hervasztó vereséget" fog szenvedni a félidős választásokon, és 2024-ben "határozottan" elveszíti a Fehér Házat. A volt elnök továbbra sem hajlandó elismerni vereségét és megismételte azt az állítását, hogy ő nyerte meg a 2020-as választásokat. A demokratákra utalva Trump úgy fogalmazott: "valójában, mint tudják, éppen elvesztették a Fehér Házat".

A volt elnök élesen támadta utódja, Joe Biden számos intézkedését. "A modern amerikai történelem összes elnöke közül Bidennek volt a legtragikusabb első hónapja" - fogalmazott Trump. "Mindannyian tudtuk, hogy a Biden-adminisztráció rossz lesz, de egyikünk sem tudta elképzelni, hogy ennyire rossz lesz, és hogy ennyire balra mennek" - tette hozzá.

A jóval több mint egy órán át tartó beszédében Trump kritikákat fogalmazott meg a Biden-kabinet tevékenységével kapcsolatban például a bevándorlás, a pandémia, a kereskedelem és a transzneműek jogaival kapcsolatban is. A Joe Biden vezette adminisztrációt "munkahelyellenesnek, családellenesnek, határellenesnek, energiaellenesnek, nőellenesnek és tudományellenesnek" nevezte.

(Kiemelt kép: Michael Candelori | Shutterstock)