Japán több milliárd dollárnyi támogatást küld Ukrajnának
A japán kormány újabb, többmilliárd dolláros támogatást küld Ukrajnának, valamint tervezik már a szigetország miniszterelnökének ukrajnai látogatását is.
A japán kormány újabb, 5,5 milliárd dolláros (több mint 1970 milliárd forintos) támogatást nyújt Ukrajnának – jelentette be a szigetország miniszterelnöke hétfőn.
„Még mindig rendkívül fontos, hogy segítsük azokat, akiknek életét a háború romba döntötte, és helyre kell állítani az infrastruktúrát is” – szögezte le Kisida Fumio a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) megbeszélésén elmondott beszédében.
Hozzátette, hogy a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő G7-es országcsoport – melynek soros elnökségét Japán tölti be – pénteken tartandó virtuális csúcstalálkozójára meghívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is.
Egyúttal hozzátette: ő maga is szeretne ellátogatni Ukrajnába, „amennyiben az ehhez szükséges feltételek teljesülnek”.
Japán többször élesen bírálta Oroszország ukrajnai hadműveletét, hangsúlyozva, hogy a válság nemcsak Európát sújtja, de felbátoríthatja Kínát indiai-csendes-óceáni befolyásának kiterjesztésére.
Tokió emellett csatlakozott a G7-országok Moszkvát sújtó büntetőintézkedéseihez is: a háború kezdete óta Japán több szankciós csomagot fogadott el orosz természetes és jogi személyek ellen.
(Kiemelt kép: Kisida Fumio japán miniszterelnök beszédet mond a 4. tokiói globális párbeszéd megnyitóján Tokióban 2023. február 20-án. Fotó: Kazuhiro NOGI / AFP)